folyamatosan frissül

2019.10.13. 07:30

Jász-Nagykun-Szolnok megye választott

Az október 13-i önkormányzati választásokon 307 062 választópolgár teheti majd le a voksát Szelevénytől Tiszafüredig. Ennyien jogosultak ugyanis az urnákhoz járulni megyénkben.

Munkatársainktól

Fotó: Csabai István

23:49

23:33

23:21

22:46

22:17

Szolnokon megszületett a hivatalos végeredmény, 100 százalékos feldolgozottság mellett Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) 252 szavazatnyi különbséggel maga mögé utasította Radócz Zoltánt (MOMENTUM-JOBBIK-MSZP-DK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA).

22:14

Túrkevén 68,51 százalékos feldolgozottság mellett az eddigi polgármester Vida Tamás (Fidesz-KDNP) mindössze 32,22 százalékon áll a független Sallai Róbert Benedek (52,74 százalék) mögött.

22:03

Kengyelen 62,67 százalékos feldolgozottság mellett az eddigi polgármester Nagy Szilárd (független) 27,2 százalékkal a második helyre szorult Bartus Gábor (Fidesz-KDNP) 43,2 százalékával szemben a Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint.

21:55

Alacsony feldolgozottság (12,5 százalék) mellett Kisújszálláson Kecze István (Fidesz-KDNP – Kisújszállási Nagykun Polgári Kör) 247 szavazattal áll az első helyen Szarvák Márton (Jobbik) előtt.

21:42

Az MTI információi szerint Szolnokon 95,71 százalékos feldolgozottság mellett így állnak a polgármesterjelöltek:

1. Szalay Ferenc (FIDESZ-KDNP) – 47,93 százalék (11 123 szavazat)

2. Radócz Zoltán (MOMENTUM-JOBBIK-MSZP-DK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA) – 46,70 százalék (10 838 szavazat)

3. Bokodi Zoltán (Mi Hazánk) – 4,11 százalék (954 szavazat)

21:30

Törökszentmiklós:

Markót Imre (Otthonunk Szentmiklós Egyesület) 94,44 százalékos feldolgozottság mellet 519 szavazattal vezet Budai Ferenccel (Fidesz-KDNP) szemben, így szinte biztosra vehető, hogy a jelenlegi polgármester további 5 évig vezetheti a nagykunsági várost.

21:28

Tiszafüreden 55,56 százalékos feldolgozottság mellett a jelenlegi polgármester, Ujvári Imre (Fidesz-KDNP) 276 szavazattal vezet Spisák György (Mindenki Magyarországa Mozgalom) előtt.

21:20

Az MTI információi szerint Szolnokon 85,71 százalékos feldolgozottság mellett így állnak a polgármesterjelöltek:

1. Szalay Ferenc (FIDESZ-KDNP) – 48,08 százalék (9838 szavazat)

2. Radócz Zoltán (MOMENTUM-JOBBIK-MSZP-DK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA) – 46,57 százalék (9530 szavazat)

3. Bokodi Zoltán (Mi Hazánk) – 4,09 százalék (836 szavazat)

21:14

Karcagon 34,69 százalékos feldolgozottság mellett Dobos László (Fidesz-KDNP), a jelenlegi polgármester 67,1 százalékkal vezet dr. Lukács László György (Jobbik) 32,9 százalékával szemben.

21:05

Megyénk második legnagyobb városában, Jászberényben Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) 131 szavazatnyi különbséggel vezet 38,10 százalékos feldolgozottság mellett a polgármesterjelöltek versenyében Dr. Szabó Tamással (Fidesz-KDNP) szemben.

21:00

Megyeszékhelyünkön 23,91 százalékos feldolgozottságnál Szalay Ferenc (Fidesz – KDNP) 48,09 százalékkal vezet Radócz Zoltán (Momentum, DK, LMP, Jobbik, MSZP, Mindenki Magyarországa Mozgalom) 46,54 százalékával szemben.

19:45

– A voksolás megyeszerte rendben, súlyosabb rendkívüli események nélkül zajlott – tájékoztatta hírportálunkat Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, a területi választási iroda vezetője.

A választás lezárult, megkezdik a szavazatok összeszámlálását.

19:30

Az utolsó részadatok az alábbiak: 132 174 fő szavazott, vagyis 43,17 százalék tette le a voksát.

Fotó: valasztas.hu

A megyei közgyűlés adatai pedig a következők: 108 654 fő, azaz 43,73 százalék járult az urnák elé.

Fotó: valasztas.hu

17:40

Íme, a 17 órás eredmények: 120 628 fő, vagyis 39,40 százalék szavazott.

Fotó: valasztas.hu

A megyei közgyűlés adatai pedig: 99 490 fő, vagyis 40,04 százalék szavazott.

Fotó: valasztas.hu

15:45

A 15 órás eredmények alapján megyénkben 99 744 fő járult az urnák elé, ez 32,58 százalékot jelent.

Fotó: valasztas.hu

A megyei közgyűlés adatai az alábbiakat mutatják: 82 145 fő, vagyis 33,06 százalék jelent meg eddig.

Fotó: valasztas.hu

15:00

A jelenlegi adatok alapján a tiszaburaiak a legaktívabbak, ugyanis a szavazásra jogosultak fele leadta már a voksát. Ez 466 főt, vagyis 52,42 százalékot jelent.

Fotó: valasztas.hu

13:45

Íme, a 13 órási adatok. Megyénkben eddig 78 495 fő jelent meg az urnák előtt, ami nagyjából a szavazók negyedét, egészen pontosan a 25,64 százalékát jelenti.

Fotó: valasztas.hu

A megyei közgyűlés adatai: 64 450 fő, vagyis 25,94 százalék voksolt eddig.

Fotó: valasztas.hu

12:30

Jelenleg Kuncsorba 1. számú szavazókörében adták le legtöbben a voksukat, számszerűsítve ez azt jeleni, hogy a 493 főből 200 fő megjelent, tehát a szavazásra jogosultak 40,57 százaléka járult az urnák elé.

Fotó: valasztas.hu

 

11:31

Megérkeztek a 11 órási adatok. Ezek szerint 57 858 fő jelent meg a számára kijelölt szavazókörében és adta le szavazatát, ami 18,90 százalékot jelent.

Fotó: valasztas.hu

A megyei közgyűlés adatai ugyanebben az időben az alábbiak: 48 458 fő, vagyis 19,50 százalék voksolt eddig.

Fotó: valasztas.hu

10:50

Eddig Tiszabura 2. számú szavazókörében járultak a legtöbben az urnák elé. A 889 választópolgárból 187 megjelent, ami azt jelenti, hogy a szavazók 21,03 százaléka adta le eddig voksát.

Fotó: valasztas.hu

9:45

25 523-an mentek el 9 óráig voksolni, ez 8,34 százalékot jelent.

Fotó: valasztas.hu

 

A megyei közgyűlés adatai: 22 538 fő jelent meg, ami 9,07 százalékot jelent.

Fotó: valasztas.hu

8:30

A vasárnap reggel 7 órási adatok szerint a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok száma 306 190 fő. A 7 órási adatok alapján a szavazáson megjelent 3 815 fő, ami 1,25 százalékot jelent.

Fotó: valasztas.hu

 

Összesen 207 polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba megyénk 78 településén, ami azt jelenti, hogy átlagosan három jelölt közül választhatnak a voksolók – derül ki a Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatokból.

Hogy hol és hogyan lehet szavazni, azt ide kattintva megnézhetik.

Négy jelölt küzd Szolnok vezetéséért

A megyeszékhelyen 57 910 választópolgár adhatja le voksát a négy polgármesterjelölt valamelyikére. A jelenlegi városvezető, Szalay Ferenc (Fidesz–KDNP) mellett Bokodi Zoltán (Mi Hazánk Mozgalom), Kalmár Dávid (Magyar Munkáspárt) és Radócz Zoltán István (Momentum, DK, LMP, Jobbik, MSZP, Mindenki Magyarországa Mozgalom) neve mellé lehet behúzni az ikszet a szavazólapon.

Tizenhét megyei településen egyetlen jelölt indul

A Választás.hu portál hivatalos települések körülbelül ötödén, tizenhét településen „lefutott” a verseny, mivel csak egy jelölt indul a polgármesteri székért. Így Abádszalókon Balogh Gyula (Fidesz-KDNP), Cibakházán Hegyes Zoltán (független), Csataszögön Oravecz Zsuzsanna Éva (Fidesz-KDNP), Jászalsószentgyörgyön Szarvák Imre (Fidesz-KDNP), Jászboldogházán Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP), Jászfelsőszentgyörgyön Zelenai Tibor Károlyné (Fidesz-KDNP), Jászfényszarun Győriné dr. Czeglédi Márta (független), Jásziványon Tari András (Fidesz-KDNP), Jászladányon Bertalanné Drávucz Katalin (Fidesz-KDNP), Jásztelken Tóth Nóra (Fidesz-KDNP), Martfűn dr. Papp Antal (független), Szászbereken Alapi Jószef (Fidesz-KDNP), Szelevényen Kerekesné dr. Holló Helga (Fidesz-KDNP), Tiszaigaron Szilágyi László (független), Tiszaörsön Bodonné Gyöngy Erika (Fidesz-KDNP), Tiszaszentimrén Koczúrné Tóth Ibolya (független) és Újszászon Dobozi Róbert (független) egyetlen érvényes szavazattal polgármesternek mondhatja magát.

Két településen is hat polgármesterjelölt reménykedik

A legnagyobb verseny – a jelöltek száma alapján – Jászdózsán és Tiszatenyőn várható, mivel ezeken a településeken hat-hat induló száll ringbe a voksokért. De Kengyelen, Mesterszálláson, Mezőhéken, Nagyréven, Tiszavárkonyban és Jászberényben is öten-öten indulnak a Választás.hu portál hivatalos adatainak tanúsága szerint.

Sok helyen két induló közül kerül ki a településvezető

Jó néhány településen lesz „egy-egy elleni” küzdelem. Besenyszögön, Csépán, Jászágón, Jászkiséren, Kenderesen, Kétpón, Kőtelken, Kunhegyesen, Kunszentmártonban, Mezőtúron, Nagyivánon, Öcsödön, Pusztamonostoron, Rákóczifalván, Szajolban, Tiszabőn, Tiszaderzsen, Tiszasason, Tomajmonostorán és Vezsenyen ketten számítanak a szavazatokra.

Kilenc esetben biztos, hogy változás lesz a polgármesteri székben

Vannak olyan települések, amelyeken biztos, hogy váltás várható, mivel a jelenlegi polgármesterek nem indulnak a választáson. Ilyen Csépa, Cserkeszőlő, Kuncsorba, Nagyiván, Nagykörű, Pusztamonostor, Rákóczifalva, Tiszaroff és Tiszasas – derül ki a Nemzeti Választási Iroda hivatalos adataiból.

A legkisebb faluban hárman versengenek a győzelemért

Megyénk legkisebb települése a mindössze százhatvanhét lakosú Hunyadfalva. Itt a polgármesteri székért hárman szállnak harcba.

Háromszázhetvenkét szavazókör várja a voksolókat

A választók megyénkben 372 szavazókörben járulhatnak az urnák elé, Szolnokon 70 szavazókör lesz – összesítettük a Nemzeti Választási Iroda adatait. A szavazóhelyiségek este 7 óráig tartanak nyitva. Fontos, hogy a választópolgároknak lakcímkártyát és személyi igazolványt kell magukkal vinniük, a személyi igazolvány helyett megfelel az útlevél és a jogosítvány is. A régi, papíralapú személyi igazolvány lakcímkártya nélkül is érvényes. Lényeges, hogy az iratok legyenek érvényesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!