Német kampánytéma lettünk

2017.09.04. 14:13

Szijjártó: egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem az a kérdés, hogy valakinek van-e vonatjegye, hanem az, hogy van-e a határ átlépésére jogosító okmánya.

Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre elmondta: „megtiszteltetés”, ha Európa legerősebb országának választási kampányában a két legesélyesebb jelölt vitáján a legfontosabb kérdés Magyarország.

Végre Németországban is észrevették azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tett és tesz, hogy megfeleljen az európai kötelezettségeinek, hogy megvédje az országot és Európát – fogalmazott. Hozzátette: a jövőben is előjön majd Magyarország a vitákban, mert megfelel a kötelezettségeinek.

A külügyminiszter felidézte: 2015-ben, a válság csúcspontján Orbán Viktor miniszterelnök utasította a minisztereket, hogy a schengeni jogszabályokat minden körülmények között be kell tartani, és a schengeni szabályoknak megfelelően Magyarországot senki nem hagyhatja el nyugati irányba érvényes úti okmányok nélkül. Világos volt, hogy ez alól egy kivétel van: ha a német vagy az osztrák kancellár ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik, és hogy ez miért történt, az az ő belügyük – mutatott rá.

Szijjártó Péter kijelentette: egy vonatjegy nem írhat felül egy európai jogszabályt. Magyarország továbbá az európai jogszabályokban és a nemzetközi előírásokban foglaltaknak megfelelően mindig biztosított ellátást az illegális bevándorlóknak, de csak ha ők a számukra jogszabályilag kijelölt állomásokra mentek – mondta.

A magyar reagálás előzménye az, hogy Angela Merkel hivatalban lévő kormányfő és Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelölt vasárnap esti televíziós vitájában Magyarországról és Lengyelországról is szó esett a migrációról és a társadalmi integrációról szólva.

Martin Schulz vasárnap este azt hangsúlyozta, hogy Angela Merkel szerinte hibázott, amikor 2015 szeptemberében a menekültek beengedéséről határozott, mert nem vonta be a döntésbe az európai partnereket. Így lehetővé tette Magyarországnak és Lengyelországnak, hogy kivonják magukat a felelősségvállalás alól, és „cserben hagyják Németországot”, holott „sok pénzt fizetünk ezeknek az országoknak”.

Angela Merkel válaszában kiemelte, hogy „Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől, és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok”, és „tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni” a menekültek ellátásában. Így szeptember 4-én este gyorsan kellett cselekedni a Magyarországon gyalog elindult menekültek ügyében, mert „semmi reményem nem volt abban, hogy Orbán Viktor megváltoztatja hozzáállását” – mondta a kancellár.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában 2017. szeptember 4-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!