nyögdíjjá alakul

2017.10.01. 18:25

Lengyelországban csökkentették az egykori kommunista biztonsági szolgálatok tagjainak nyugdíját

Az átlagnyugdíj szintjére csökken vasárnaptól kezdve mintegy 39 ezer volt titkosszolgálati dolgozó nyugdíja, az ezt szabályozó törvény alól a belügyminiszternél eddig közel 3 ezren kértek mentesítést, 1400-an pedig az ombudsmannál tettek panaszt.

A tavaly év végén elfogadott törvény azokra vonatkozik, akik 1944 és 1990 között a belbiztonsági, a hírszerző és az elhárító szervek állományában dolgoztak, ezen belül a kommunista titkosrendőrség volt tagjaira, a határőrségnél szolgálók egy részére, valamint a tiszti iskoláknak az állambiztonsággal együttműködő oktatóira és hallgatóira.

Az átlagnyugdíj Lengyelországban jelenleg bruttó 2100 zlotyt (152 ezer forint) tesz ki, a rokkantsági nyugdíj pedig átlagosan 1600 zloty (116 ezer forint). Ugyanakkor több ezer egykori lengyel állambiztonsági tiszt ennek többszörösét kitevő nyugdíjból élt, mintegy százan havi 9-12 ezer zlotys (mintegy 650-867 ezer forint) nyugdíjat kaptak.

A csökkentés a rokkantsági nyugdíjakat és a hozzátartozóknak ítélt nyugdíj-kiegészítéseket is érinti.

A nyugalmazottak szakmai pályáját az elmúlt hónapokban a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) vizsgálta meg.

A nyugdíjcsökkentés miatt fellebbezést lehet benyújtani az illetékes bírósághoz, ez azonban nem függeszti fel az IPN adatai alapján hozott hatósági döntéseket az alacsonyabb járulékokról.

A magasabb nyugdíjra eddig jogosultak közül mintegy 3 ezren a belügyminiszterhez fordultak, aki „különösen indokolt esetekben” azoknak adhat felmentést a csökkentés alól, akik az 1989-es rendszerváltás idején „rövid ideig teljesítettek szolgálatot”, illetve akik akkoriban „szabályosan, akár életüket kockáztatva is teljesítették feladataikat”.

Mintegy 1400-an a lengyel emberi jogi szóvivőhöz fordultak panasszal, mert úgy érzik, hogy a nyugdíjcsökkentő törvény révén igazságtalan bánásmódban részesülnek.

A kommunista hatalmi szervekben szolgálók nyugdíját már 2009-ben is csökkentették, az akkor kormányzó Polgári Platform kezdeményezésére elfogadott törvény mintegy 25 ezer egykori titkosszolgálati tisztre terjedt ki. A jogszabály nem érintette a rokkantsági nyugdíjakat, az érintettek egy része ezzel a kiskapuval élve kerülhette el életszínvonalának csökkenését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!