veszélyeztetés

2017.10.16. 14:02

Törvényszék előtt a szülők, akik beszélni sem tanították meg gyermeküket

A vád szerint a szegényes körülmények között élő 35 éves anya és a 27 éves apa a kiskorú gyermekeikkel egyáltalán nem foglalkozott. A higiéniájukkal nem törődtek, a testi fejlődésüket is veszélyeztették.

Forrás: sonline

Fotó: shutterstock

Annyira elhanyagolta gyermekeit egy Somogy megyei házaspár, hogy a kisebbet még beszélni sem tanították meg – írta meg a sonline.hu.

A megdöbbentő ügyet a Kaposvári Törvényszék tárgyalta.

A gyermekeket nem mosdatták, nem fésülték, védőnőhöz illetve gyermekorvoshoz ritkán vitték el. Nem tanították meg mosakodni, evőeszközzel enni, sőt a legkisebb gyermeket még beszélni sem. A szülőket emiatt felelősségre vonták, és első fokon a Nagyatádi Járásbíróság az anyát 1 év 4 hónap, az apát pedig 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény miatt.

A kiskorú gyermekeik vonatkozásában a szülői felügyeleti jogukat megszüntette. A nem jogerős ítéletet vizsgálták felül a Kaposvári Törvényszéken, ahol nem született döntés, mert részbizonyítást rendeltek el: igazságügyi elmeorvos szakértőkkel készíttetnek új szakvéleményt a párról. Ilyet korábban már írtak az anyáról, azonban ezt nem veheti figyelembe a törvényszék, mert csupán egyetlen szakértő készítette, holott kettőnek kellett volna eljárnia a törvény szerint. Ezt most bepótolják.

A tárgyaláson az is kiderült, hogy a házaspár azóta Somogyból Dunaújvárosba költözött.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!