nincs több lehetőség

2018.04.09. 22:45

Biztosan nem szabadulhat korábban Oscar Pistorius

A dél-afrikai alkotmánybíróság hétfőn illetékesség hiányára hivatkozva elutasította a szándékos emberölésért elítélt paralimpiai futóbajnok fellebbezését.

A bíróság március 28-ára dátumozott határozatának indoklása szerint az ügy nem tartozik az általa vizsgált alkotmányos kérdések körébe.

A barátnője, Reeva Steenkamp 2013-as meggyilkolásában bűnösnek talált paralimpiai bajnok ezzel kimerítette jogorvoslati lehetőségeit. Ezt a vádhatóság is megerősítette, s egyben elégedettnek mutatkozott a testület hétfői döntésével összefüggésben.

„Az elítélt számára nem maradt más jogi lehetőség” – húzta alá Luvuyo Mfaku ügyészségi szóvivő.

A dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság 2017. november 24-én tizenöt évre, vagyis több mint duplájára növelte a sportoló ügyében korábban született hatévi börtönbüntetést, amelyet túl enyhének ítélt. Ezzel az ítélettel szemben nyújtott be jogorvoslatot Pistorius tavaly decemberben az alkotmánybíróságnál.

Fellebbezésében Pistorius arra hivatkozott, hogy szerinte a polgári és büntetőügyekben utolsó instanciaként eljáró legfelsőbb fellebbviteli bíróság nem vette figyelembe az első fokon eljáró bíróság előtt zajlott eljárásban ismertetett enyhítő körülményeket, amelyek indokolták a minimális büntetési tételtől való eltérést. A paralimpiai bajnok szerint ezzel megsértették a tisztességes eljáráshoz és ítélethez való alkotmányos jogát.

Tizenöt év szabadságvesztés a szándékos emberölés minimális büntetési tétele Dél-Afrikában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!