lemondás

2018.05.30. 06:13

Szexbotránya miatt lemondott Missouri kormányzója

Kampányfinanszírozási és szexbotránya miatt lemondott az amerikai Missouri állam kormányzója, Eric Greitens.

Greitens kedden este jelentette be, hogy pénteki hatállyal lemond a posztjáról, elkerülendő az eltávolítását célzó alkotmányos eljárás (impeachment) megindítását.

A tengerészgyalogosból lett politikust a Republikánus Párt egyik emelkedő csillagaként tartották számon. A kétgyermekes családapa az első kormányzói ciklusát tölti, és a 2016-os választási kampányban a többi között példásnak mondott családi életét és konzervatív elveit hangsúlyozta.

Elmozdítását a missouri törvényhozásban többségben lévő republikánusok fontolgatták. A 44 éves kormányzóról az elmúlt hónapokban ugyanis kiderült, hogy házasságon kívüli nőügyei vannak, a múlt hónapban pedig vádat emeltek ellene azért, mert a 2016-os választási kampányban saját politikai céljai érdekében engedély nélkül belenyúlt egy veteránok számára létrehozott alapítvány adományozóinak számítógépes nyilvántartásába. Jelenleg vizsgálat folyik ellene abban az ügyben is, amelyben felmerült: törvényellenesen egyeztetett volna egy nonprofit szervezettel, hogy azon keresztül – fiktív cégek nevén – kampányadományokat juttassanak a kampányához. A Kansas City Star című helyi lap szerint Greitens hatmillió dollárhoz jutott így. Egy másik helyi lap, a St. Louis Post-Dispatch kedden arról tudósított, hogy a kormányzó volt kampánycsapatának egyik tagja a helyi törvényhozás vizsgálóbizottságának feltárta, hogy a kampányban külföldiektől is kértek anyagi támogatást, amit az amerikai törvények kifejezetten tiltanak.

Keddi sajtóértekezletén – amelyen bejelentette a visszavonulását – Eric Greitens tagadta, hogy bármilyen ügyben is törvényt szegett volna. „Emelt fővel hagyom el a csatamezőt” – fogalmazott a helyi lapok tudósításai szerint.

Péntektől az eddigi kormányzóhelyettes, a szintén republikánus Mike Parson látja el a középnyugati Missouri állam kormányzói feladatait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!