Évforduló

2018.06.02. 15:59

Gulyás Gergely: a szabadság számunkra adottság

Ma olyan országban élünk, ahol a szabadság számunkra adottság, amelyet a diktatúrák elleni küzdelmükben hősi halált haltaktól kaptunk örökül - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben szombaton.

Pócspetri, 2018. június 2. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter beszédet mond az 1948-as év legnagyobb politikai pereként ismert Pócspetri-ügy 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a történelmi emlékhellyé nyilvánított egykori Irinyi-kúria, a mai polgármesteri hivatal épületénél a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben 2018. június 2-án. MTI Fotó: Balázs Attila

Gulyás Gergely az 1948-as év legnagyobb politikai pereként ismert Pócspetri-ügy 70. évfordulója alkalmából a községben rendezett ünnepségen hangsúlyozta, az áldozatok emlékét meg kell őrizni, mert „ha így teszünk, akkor lesz erőnk ahhoz, hogy hitünket és nemzeti örökségünket is megőrizzük”.

A pócspetri ügy

A Máriapócs melletti község lakosai 1948. június 3-án este a plébános felhívására az esti litánia után a helyi iskola védelmében a községháza elé vonultak, ahol a képviselő-testület az egyházi iskola megszüntetéséről tárgyalt. Néhányan megkíséreltek bejutni az ülésre, ezt két rendőr próbálta megakadályozni. A dulakodásban egy riasztólövés is eldördült, majd Takács Gábor őrvezető csőre töltött puskája a lépcsőhöz ütődve elsült, és a golyó halálra sebezte a rendőrt.

A községet megszállta az ÁVO, kijárási tilalmat rendeltek el, a kihallgatásokon szinte minden helybélit bántalmaztak, hárman közülük később belehaltak a verésbe. A hatalom további tizennyolc embert ítélt változatos vádakkal szabadságvesztésre, de lényegében az egész falut meghurcolta.

A történtek miatt Pócspetrin a rendszerváltásig rajta maradt a „rendőrgyilkos” bélyeg.

A községháza előtt megtartott rendezvényen a miniszter elmondta, a Pócspetri-ügy története a magyar történelem fontos csomópontja, „egy olyan csepp, amely megmutatja az egész tengert”, vagyis azt a tragédiát, amelyet a „létező szocializmus” hozott a magyarokra.

A miniszter arról beszélt, a község igazát mégsem a klerikális diktatúra, a megvádolt pócspetriek elleni uszítók, a koncepciót kitaláló ideológusok, az ezt megrendelő pártvezér vagy az ügyet a közvéleményben eladni megkísérlők írták meg, hanem a rendszerváltás hozta el, amelynek köszönhetően mindenki megismerhette az ügyet.

„Tudjuk, ki és mit tett, tudjuk, ki, mikor és miért hazudott, minek mi lett a következménye. Amit a létező szocializmus tett, bűnben és vérben fogant és gyalázatban ért véget”

- emlékeztetett Gulyás Gergely. Hozzátette, Pócspetri nem fogadta el azt, hogy száműznie kell életéből Istent, ezért viszont nagy árat fizetett.

A kormánypárti politikus fontosnak nevezte azt, hogy a túlélők gyermekei és unokái ne feledjék el az áldozatok emlékét, akik a diktatúra idején is megőrizték a hitet, összetartozásuk szellemét és igyekeztek Isten közelségében élni.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ünnepségen felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök a jubileum alkalmából a pócspetrieknek írt levelét.

Történelmi emlékhelyet avattak

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az eseményen bejelentette, a most hivatalba lépett negyedik Orbán-kormány – első intézkedéseinek egyikeként – történelmi emlékhellyé nyilvánította a helyi községházát, ahonnan a hét évtizeddel ezelőtti események elindultak.

Az áldozatok leszármazottai koszorúznak az 1948-as év legnagyobb politikai pereként ismert Pócspetri-ügy 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a történelmi emlékhellyé nyilvánított egykori Irinyi-kúria, a mai polgármesteri hivatal épületénél a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben 2018. június 2-án
MTI Fotó: Balázs Attila

Tamás György, Pócspetri független polgármestere emlékeztetett, a községben 1992 óta minden évben megemlékeznek a hetven évvel ezelőtt történtekről, a koncepciós perben kivégzett Királyfalvi (Kremper) Miklós községi segédjegyzőről, az életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt, majd nyolc és fél év múlva szabaduló Asztalos János plébánosról, illetve a súlyos büntetésekkel sújtott és bántalmazott pócspetriekről is.

A beszédek után felavatták a történelmi emlékhelyet, és leleplezték a községháza falán elhelyezett, a Királyfalvi Miklós és sérelmet szenvedett társai tiszteletére emelt emléktáblát. A nap további részében koszorúzásokkal és további ünnepségekkel emlékeztek a hét évtizeddel ezelőtt történtekre.

Borítóképünkön Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pócspetri megemlékezésen.

MTI Fotó: Balázs Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!