Idősek világnapja

2018.10.09. 15:04

Idősbarát önkormányzatok munkáját ismerték el

Az ünnepségen az Idősekért elnevezésű díjat is átadták.

Egy nemzet akkor lehet erős, ha a társadalom minden korcsoportjára odafigyel – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Pesti Vigadóban, az idősek világnapja alkalmából tartott ünnepségen, amelyen átadták az Idősbarát önkormányzat és az Idősekért díjakat.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, a nemzet jövőjét a fiatalok, a következő generációk jelentik, de „a jövő az idők méhében fogant meg”. Kiemelte, a fiatalokat fel kell készíteni a jövőre, és ebben az idősek pótolhatatlanok. A nemzetnek oda kell figyelnie az idősebb emberek bölcs és megfontolt iránymutatására. Ez nemcsak kötelesség, hanem – a történelem tanulsága szerint – sokszor a túlélés záloga is – jegyezte meg a miniszter.

Kásler Miklós azt mondta, a család a nagyszülők köré épül, ők jelentik ugyanis a család szívét. A nemzet egészsége érdekében pedig oda kell figyelni a szívre – tette hozzá. Megköszönte az időseknek, hogy egész életüket a nemzet fenntartására tették fel, példát mutattak kitartásból, szorgalomból, szeretetből tiszteletből, alázatból és továbbörökítik a nemzeti identitást.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára úgy fogalmazott, a rendezvényen azokat díjazzák, akik nemcsak azt a minimumot teszik meg, amit elvárnak tőlük, hanem azon túl is teljesítenek. Mint mondta, a családbarát ország számára azt jelenti, hogy több generáció tud együtt élni békében, biztonságban és egymást segítve.

Kitért arra is, a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásra jogosultak idén ismét nyugdíjprémiumot kapnak, amelynek összege akár 18 ezer forint is lehet. A prémiumot azért adják, mert szeretnék, ha a gazdaság javuló teljesítményéből a nyugdíjasok, nyugdíjszerű ellátásra jogosultak is minél többet éreznének – tette hozzá.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára azt mondta: korábban természetes volt, hogy az idősebbeknek van több tapasztalata, a technológia azonban „elszáguldott mellettük”, és a fiatalok már jobban értenek a technikai eszközökhöz.

Vigyázni kell azonban, hogy az emberi érték ne halványuljon el, hiszen az emberi kapcsolatok kialakításához szükséges tapasztalattal az idősek rendelkeznek, és a jövő csak akkor lehet az ifjaké, ha ezt átadják nekik – hangsúlyozta az államtitkár.

Pogácsás Tibor – az Idősbarát önkormányzat díjra utalva – úgy fogalmazott, ahogy egy család, úgy egy település is akkor működik jól, ha mindenkire szükség van, ha minden embert értékelnek.

Az ünnepségen Idősbarát önkormányzat díjat kapott Biri, Cegléd, Győr, Hajdúnánás, Szarvas és Székesfehérvár önkormányzata. Idősekért díjat vehetett át Beszterczey András, a Magyar Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda intézményvezetője; Hámori József biológus professzor, az idegrendszer kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa, az Idősek Tanácsának tagja; Kusovszky Imréné, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyugdíjas bizottságának elnöke, az Idősek Tanácsának tagja; Fábián Istvánné, a Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthonának vezető ápolója, igazgatóhelyettese; Szaszkóné Váradi Marianna, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézmény Edelényi Otthonának vezető ápolója és Vasné Csányi Erika, Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthonának általános igazgatóhelyettese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!