kémkedés

2018.10.30. 07:48

Kínai tudósokat küldött a hadsereg külföldre kutatni

Egy ausztrál tanulmány szerint a szakemberek eltitkolták katonai kötődésüket, és olyan területeken kutattak, mint a hiperszonikus rakéták és a navigációs technológia, amelyekhez hagyományos csereprogramok keretében nem jutottak volna hozzá.

Becslések szerint 2500, a kínai hadsereg által kiválasztott tudóst és mérnököt küldtek titokban külföldre tanulni és dolgozni az elmúlt évtizedben.

A canberrai székhelyű Ausztráliai Stratégiai Politikai Intézet (ASPI) hétfőn közzétett tanulmánya szerint a visszatérő kutatók a Kínai Néphadsereg (PLA) kötelékében dolgoznak tovább.

A tanulmány szerint Kína elsősorban az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába, Kanadába, Ausztráliába, Németországba, Svédországba és Szingapúrba küldi a szakembereit. Ezek az országok nem számítanak Peking szövetségeseinek, inkább vetélytársai a hírszerzés terén.

A hadsereg egyik fontos programjában részt vevő hazatérő tudós munkáját egy kínai katonai újság így jellemezte: „külföldi országokban begyűjteni a virágport, és Kínában elkészíteni a mézet” – áll a tanulmányban.

A kutatás szerzője, Alex Joske szerint a nyugati éberséget megkerülő kínai katonai és tudományos tevékenység veszélyt jelent a nyugati stratégiai fejlődésre.

A külföldre küldött tudósok eltitkolták katonai kötődésüket, és olyan területeken kutattak, mint a hiperszonikus rakéták és a navigációs technológia, amelyekhez hagyományos csereprogramok keretében nem jutottak volna hozzá. Olyan intézményekben kutathattak, mint a németországi Duisburg-Essen Egyetem, az amerikai Harvard, valamint a nagy-britanniai oxfordi és cambridge-i egyetem.

Az ASPI azt javasolja a kormányoknak, hogy korlátozzák kényes technológiák átadását nem szövetséges katonáknak és figyeljenek jobban a vízumok kiadásánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!