népességszabályozás

2019.02.21. 14:36

A kettő elég címmel indult családtervezési kampány Egyiptomban

Nagyrészt állami pénzből finanszírozzák az ENSZ kiegészítő támogatásával.

A kettő elég címmel indított családtervezési kampányt az egyiptomi kormány azzal a céllal, hogy változtasson a vidéken elterjedt többgyermekes nagycsaládok hagyományán.

Egyiptom 100 milliót közelítő népessége évente 2,6 millióval emelkedik, ami különlegesen magas szám, főként annak tükrében, hogy az észak-afrikai ország vízhiánnyal és magas munkanélküliséggel küzd, az iskolák és a kórházak pedig túlzsúfoltak. Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szerint a terrorizmus és a népességnövekedés jelenti a két legnagyobb fenyegetést országa számára.

Évente 800 ezer egyiptomi fiatal kerül be a munkaerőpiacra, ahol hivatalosan a munkanélküliség 10 százalékon áll – írta csütörtöki riportjában a Reuters hírügynökség.

Évtizedekkel ezelőtt már indítottak családtervezési kampányt Egyiptomban az Egyesült Államok támogatásával. Annak köszönhetően harminc év leforgása alatt – 1976 és 2008 között – 5,6-ról 3,0-ra csökkent a termékenységi ráta, a fogamzásgátló eszközök használata pedig 18 százalékról 60 százalékra emelkedett. A program sikerét az amerikai adományok biztosították, így amikor azok leálltak, a családtervezés kérdése már nem kapott figyelmet, s 2014-re a termékenységi ráta 3,5-re emelkedett.

Az Egyesült Államok jelenleg megint nyújt pénzügyi támogatást: 19 millió dollárt egy 2022-ben lezáruló ötéves programra, valamint további 4 millió dollárt egy 2020-ig tartó, kisebb projektre. Ezek az összegek ugyanakkor jelentősen elmaradnak attól a 371 millió dollártól, amelyet Washington 1976 és 2008 között költött Egyiptom családtervezési kampányára.

A kettő elég címszavú új kampányt nagyrészt állami pénzből finanszírozzák az ENSZ kiegészítő támogatásával. A cél az, hogy a termékenységi ráta 2030-ra 2,4-re csökkenjen.

A kampány koordinátora szerint a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy sikerül-e megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját. Ennek érdekében a szolidaritási minisztérium által kiképzett önkéntesek járják a vidéket, és arra igyekszenek rábeszélni az embereket, hogy kevesebb gyereket vállaljanak. A nőknek előadásokat tartanak, ahol hitszónokok biztosítják őket afelől, hogy az iszlám megengedő a fogamzásgátlás kérdésében, illetve orvosok válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

A kisebb gyerekszámú családokat óriásplakátokon és tv-hirdetésekben is népszerűsítik. Január óta az állam már csak a kétgyermekes családoknak fizet családtámogatási járandóságot, a három- vagy többgyermekeseknek nem, ezzel próbálva ösztönözni az embereket arra, hogy kevesebb gyereket vállaljanak. A kampány keretében márciusra megnyitnának hetven új klinikát is, ahol az ígéretek szerint ingyen lehet majd fogamzásgátló eszközökhöz jutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!