búcsúztatás

2019.02.01. 19:01

Botrányos temetés: más feküdt a koporsóban

Csak az utolsó percben derült ki a tévedés.

Zs. J.

A bama.hu cikke szerint a gyászoló rokonság és a barátok koszorúkkal, virágokkal gyűltek össze, hogy végső búcsút vegyenek szerettüktől.

A búcsúszertartás azonban nem várt fejleménybe torkollott: az egyik gyászoló kérte, hogy nyissák fel a koporsó fedelét, hogy még egyszer utoljára ránézhessen az elhunytra – a felnyitás után derült ki, hogy másvalaki fekszik a koporsóban.

A lap úgy tudja, a korábbi polgármester édesanyját temették volna el – ő hosszú éveken keresztül tanított a helyi iskolában, ismert és népszerű volt. A tanárnő két évvel ezelőtti falunapon vehette volna át a díszpolgári címet, de már akkor annyira gyenge volt, hogy a kitüntetést végül Farkas Róbert polgármester az otthonában adta át neki.

Az esettel kapcsolatban a bama.hu megkereste a temetkezési vállalkozót, aki a történtekkel kapcsolatban semmit nem akart nyilatkozni.

A Dunántúli Napló információi szerint az elhunyt hölgyet Magyarbólyból kellett végül a temetés helyszínére szállítani, a szertartás így kevéssel este hat előtt zajlott le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!