Járvány

2020.06.16. 06:01

Feljelentéskiegészítéssel éltek a Pesti úti idősotthon ügyében

A tömeges áldozattal járó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés ­miatt elrendelt büntetőügyben feljelentés-kiegészítéssel éltek, és megtették az ehhez szükséges nyomozati cselekményeket.

Budapest, 2020. április 12. Katona fertõtlenít a fõvárosi önkormányzat Pesti úti idõsotthona bejáratánál 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertõzöttet találtak, nyolcan meghaltak. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Egy hónapja indított eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a fővárosi fenntartású, Pesti úti idősotthonban bekövetkezett tömeges halálozás ügyében. A Magyar Nemzet úgy tudja, az ügyben feljelentés-kiegészítéssel éltek, és megtették az ehhez szükséges nyomozati cselekményeket.

A tanúvallomások felvételével párhuzamosan kirendelték a szükséges igazságügyi orvostani, ­virológiai, egészségügyi-etikai szakértőket. A szakvélemények kiértékelése után kezdődhet majd meg a halálesetekért felelőssé tehető gyanúsítottak kihallgatása az ismeretlen tettes ellen folyó eljárásban.

A tömeges elhalálozással járó gondatlanság felelősei között lehet az intézmény orvosa, egészségügyi vezetése vagy éppen az intézményt fenntartó szervezet vezetője is.

A vizsgálat dolga lesz megállapítani a közvetlen vagy közvetett felelősséget és annak mértékét. Karácsony Gergely főpolgármester ezzel szemben korábbi nyilatkozatában kiemelte, a főváros vezetésének nincs félnivalója, még mulasztást sem követtek el, nem felelősek a tömeges elhalálozások miatt.

A hatályos magyar jogszabályok szerint, aki foglalkozási szabály megszegésével mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sérülést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés jár, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza.

A Pesti úti idősotthon esetében mindenképpen gondatlan magatartásról van szó.

A bűncselekmény elkövetője pedig csak olyan személy lehet, aki valamilyen foglalkozási szabály hatálya alatt a halálesetekben érintett intézmény alkalmazottja,vagy az annak irányítását felügyelő szervezetben dolgozik.

Emlékezetes: június 14-én jelentették be, meghalt az 52. olyan idős beteg, aki az ország legsúlyosabb koronavírus gócpontjában, a Pesti úti idősotthonban lakott. Eddig 34 idősotthonban jelent meg a vírus Magyarországon, 915 gondozott lett fertőzött, közülük 561-en már meggyógyultak, és 133-an meghaltak. Ez azt jelenti, hogy az összes áldozat csaknem negyven százaléka ehhez az egyetlen intézményhez köthető.

Borítókép: Katona fertőtlenít a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthona bejáratánál 2020. április 12-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!