Ország-világ

2020.07.06. 09:04

Szijjártó Péter: a keleti partnerség az Európai Unió egyik legfontosabb politikája (videó)

David Zalkaliani georgiai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón a miniszter Magyarország folyamatos támogatásáról biztosította Georgiát.

Tbiliszi, 2020. július 6. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (b) fogadja David Zalkaliani georgiai külügyminiszter Tbilisziben 2020. július 6-án. MTI/EPA/Zurab Kurcikidze

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Zurab Kurcikidze

Szijjártó Péter reggel Grúzia fővárosába, Tbiliszibe látogatott, ahol a grúz külügyminiszterrel találkozott, és több kérdésben is megállapodtak. Az eredményekről közös sajtótájékoztatón számolt be a két politikus.

A grúz külügyminiszter megköszönte Szijjártó Péternek, hogy a pandémiás körülmények között személyesen is ellátogatott hozzájuk, miközben eddig is folyamatos kapcsolatban voltak.

Magyarország évek óta támogatója Grúziának és minden magasrangú nemzetközi konferencián amellett áll a magyar külügyminiszter, hogy az ország és az Európai Unió szorosabbra köthesse az együttműködését. Ennek is köszönhető, hogy az Európai Unió megnyitotta határait Grúzia állampolgárai előtt.

A grúz külügyminszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szóba került a járványhelyzet is, amelyet mindkét ország sikeresen kezelt eddig, és a továbbiakban is az állampolgárok biztonsága az elsődleges mindkét félnek.

David Zalkaliani szólt arról, hogy a jelenleg is meglévő gazdasági együttműködést szeretnék még tovább mélyíteni.

Szijjártó Péter elsőként gratulált a grúz külügyminiszternek ahhoz, hogy Európában százezer főre vetítve itt van a legkevesebb koronavírus-fertőzött ember, ami a szigorú intézkedéseknek köszönhető. „Magyarország is megnyerte a védekezés első, egészségügyre koncentráló szakaszát, ezért nagyon fontos, hogy amikor a könnyítő intézkedésekről beszélünk, továbbra is óvatosak legyünk, továbbra is az elővigyázatosság lebegjen a szemünk előtt, hiszen az első az egészség és az emberi életek védelme. És ha most túl gyorsan hozunk a korlátozásokat feloldó intézkedéseket, akkor mindazokat az eredményeket veszélyeztetjük, amelyeket korábban a kemény intézkedésekkel és kemény áldozatvállalásokkal tudtunk eredményessé tenni” – mondta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter elmondta, hogy létrehoztak egy közös munkacsoportot, amely figyelemmel kíséri mindkét országban a járványhelyzet alakulását annak érdekében, hogy a korlátozó intézkedéseken enyhíteni lehessen és magyar turisták ismét utazhassanak Grúziába is.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarország a keleti partnerség politikáját az Európai Unió egyik legfontosabb politikájának tartja, és a világjárvány után egy új világrend jön létre, új erőviszonyokkal, és az Európai Unió csak akkor lehet erős, hogy ha sok szövetségest tud maga mellett, ezért Magyarország folyamatosan biztosítja Grúziát a támogatásáról. A külügyminiszter elmondta, hogy mivel azt szeretnék, ha Grúzia európai integrációs folyamata gyors és eredményes lenne, egy magyar szakértő diplomata is dolgozik a grúz külügyminiszterrel.

A kereszténységre alapuló államiság mindkét országban egy nagyon alapos okot ad arra, hogy együttműködjenek a keresztény közösségek védelme érdekében világszerte. Éppen ezért Magyarország támogatja, hogy Grúzia az ENSZ Emberjogi Tanácsának a tagja legyen – magyarázta a magyar külügyminiszter.

A két ország jó kapcsolatát kölcsönös gazdasági előnnyé kell alakítani, ennek érdekében pedig az Eximbanknál egy 135 millió dolláros hitelkeretet nyitottak a két ország közötti vállalatközi kapcsolatok fejlesztésére.

A két ország megállapodott arról, hogy évente nyolcvan georgiai ösztöndíjas tanulhat magyarországi egyetemeken. A Tbiliszi Állami Egyetemen már most is tanít egy magyar vendégoktató, aki magyar nyelvet és irodalmat tanít. A Tbiliszi Állami Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem között pedig komoly együttműködés körvonalazódik a nukleáris fizika területén. A két fél egy kulturális megállapodást is aláír ma. Szijjártó Péter végül megköszönte, hogy engedélyezték egy, a második világháború alatt Grúziában raboskodó magyar hadifoglyok számára épülő emlékmű elkészítését.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (b) fogadja David Zalkaliani georgiai külügyminiszter Tbilisziben 2020. július 6-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!