kóros elmeállapot

2020.09.08. 10:06

Kényszergyógykezelésre ítélhetik a makói anyagyilkost

Vádat emeltek egy makói férfi ellen, aki tavaly májusban közös otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az asszony belehalt sérüléseibe – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfit halált okozó testi sértés bűntettével vádolják.

A pszichés gondok miatt kezelés alatt álló vádlott családjában évek óta állandóak voltak a veszekedések. A vádirat szerint a fiú korábban is többször megverte anyját és – az asszony halálakor már különváltan élő – apját is.

Tavaly május 5-én a férfi az édesanyjára támadt, ököllel megütötte, az ágyáról lerángatta, majd eltörte az orrát. Ezután a mellkasára térdelt, összenyomta bordáit, aztán hasra fordította és a haját megragadva többször is a padlóba ütötte a fejét. A magára hagyott asszony ezután rövid időn belül meghalt.

A főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat kóros elmeállapota miatt mentse fel, de rendelje el kényszergyógykezelését, mivel tartani kell attól, hogy egyébként hasonló cselekményeket követne el – tudatta az ügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!