Ország-világ

2020.10.13. 09:51

Támogató petíció indult Bagdy Emőke védelmére

Az aláírásgyűjtés célja kiállni a pszichológusprofesszor szakmai munkája mellett a nemtelen, ideológiai töltetű támadásokkal szemben.

Kedd reggelig már több mint 3300-an írták alá azt a petíciót, amelyet azért indítottak civilek, hogy kiálljanak Bagdy Emőke mellett, aki az utóbbi napokban a Meseország mindenkié genderideológiát népszerűsítő mesekönyv kapcsán került a támadások kereszttüzébe – írja a Magyar Nemzet.

Az ismert szakember a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában számos tudományos tényt felsorakoztatva hívta fel a figyelmet a mesék által történő korai érzékenyítés veszélyeire. Ezt követően több mint ezer pszichológus támadt neki azoknak a szakembereknek, akik velük ellentétes véleményeket fogalmaztak meg, így

Bagdy Emőke nyilatkozatától is elhatárolódtak, valamint szakmaiatlanság, tudománytalanság, sőt gyűlöletkeltési szándék feltételezésével vádolták meg.

A kezdeményező a petíció indokolásában kifejti: a pszichológusszakma liberális befolyásoltságú része bosszúból nevezte Bagdy Emőket gyűlöletkeltőnek, pusztán azért, mert kiállt amellett, hogy a kisgyermekek szexuális fejlődését ne ronthassák meg homoszexuális lobbicsoportok.

Hangsúlyozza, hogy

ez az egész akció nem más, mint „megfélemlítési kísérlet azok ellen, akik mernek másképp gondolkozni, mint a liberális, gendersemleges tanokat hirdető mainstream, akik köztudottan csak akkor ismernek el valakit szakembernek, ha az a személy a libertariánus doktrínák szerint gondolkodik”.

Az aláírás-kezdeményezés életre hívója tiltakozásra szólít fel a liberális véleménydiktátorok, valamint az általuk indított nemtelen támadásokkal szemben. Bagdy Emőke szakmai érdemeit elismerve pedig kijelenti: „Nem szabad megengedni, hogy a neves pszichológust – aki nagy szeretettel és humanizmussal tanít és nevel egy egész társadalmat – meghátrálásra kényszerítsék azért, mert kiállt a gyermekek egészséges fejlődése mellett.”

A Bagdy Emőkét támogató petíciót ide kattintva érheti el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!