felelősnek érzi magát

2020.12.25. 09:51

Bocsánatot kért Abe Sindzó volt japán kormányfő a finanszírozási botránnyal kapcsolatos korábbi kijelentéseiért

A gyanú szerint Abe miniszterelnöksége idején éveken át több gálavacsora költségeinek egy részét közpénzből finanszírozták. 2013 és 2019 között több olyan gálavacsorát is adtak, amelyre a volt miniszterelnök választókörzetéből, Jamagucsiból is hívtak vendégeket, és a belépődíj nem fedezte a tényleges költségeket.

A 8 millió jenre (mintegy 23 millió forint) rúgó különbözetet a gyanú szerint a miniszterelnöki hivatal állta, ami sérti a politikai finanszírozást szabályozó jogszabályt.

Abe, aki szeptemberben mondott le egészségi okokra hivatkozva, miután közel kilenc éven át volt kormányfő, közölte: nagyban felelősnek érzi magát, amiért többször is tagadta a gálavacsorák finanszírozást. Abe kijelentette: semmit nem tudott a kifizetésekről.

„Kiderült, hogy a tényekkel ellentétes magyarázatokat adtam” – ismerte be pénteken, majd ígéretet tett, hogy a keményen fog dolgozni a közbizalom visszaszerzése érdekében.

Csütörtökön Abe titkára ellen vádat emeltek az ügyben, és egymillió jen (2,87 millió forint) pénzbírsággal sújtották.

„Még ha az elszámolás a tudtomon kívül történt is, erkölcsileg mélyen felelősnek érzem magam a történtekért” – mondta a volt kormányfő pénteken egy parlamenti bizottságban. Benyújtotta az elmúlt három évről szóló, javított pénzügyi beszámolókat is.

Abe előzőleg csütörtöki – lemondása utáni első – sajtótájékoztatóján „őszintén bocsánatot kért”, de kijelentette, nem volt tudomása a kifizetésekről.

A botrány Abe utódjára, Szuga Josihidére is rossz fényt vethet, aki Abe jobbkeze volt miniszterelnöksége idején, és védelmébe vette a parlamentben egykori főnökét – jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség. Később Szuga is bocsánatot kért a kifizetésekkel kapcsolatos téves nyilatkozatokért.

A parlamenti nyomozó hivatalra hivatkozó helyi médiajelentések szerint Abe Sindzónak a parlamentben 2019 végétől tett nyilatkozatai legalább 118 esetben mondanak ellent az ügyészség által feltárt tényekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!