Ország-világ

2020.12.05. 11:09

Ezekben a napokban kapják meg az ápolók a 20%-kal megemelt bérüket

Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, megemelt fizetése a bankszámlájukra. Az egészségügyi szakdolgozók több éves átfogó béremelési programjának keretében novembertől újabb 20%-kal emelkedett a bérük. Az ápolói béremelési program ezután is folytatódik, 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett.

A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására. Köszönjük az ápolók mostani áldozatos munkáját, amivel nap mint nap segítik a járvány elleni védekezést és a betegek gyógyítását − fogalmaz közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Kifejtették:

az ápolók fizetése az elmúlt években több ütemben emelkedett.

2016-ban 26,5%-os, 2017-ben 12%-os, 2018-ban pedig újabb 8%-os béremelés volt. 2019 júliusában újabb négylépcsős béremelési program indult, amelynek részeként tavaly először 8%-kal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése. Idén kétszer is volt béremelés: 2020 januárjától 14%-kal, novembertől újabb 20%-kal emelkedett az ápolók bére. A béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik majd a fizetésük. Az ápolói béremelésre 2016-2019. között összesen 143 milliárdot fordított, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány.

Míg 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal és középfokú, OKJ-végzettséggel rendelkező ápoló 91.400 Ft-ot keresett, az eddigi béremelésekkel mostanra már bruttó 281.018 Ft-ra emelkedett az alapilletménye.

A 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es 106 578 Ft-os bére mostanra 322 171 Ft-ra nőtt, egy 40-42 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s ápoló illetménye a 2010-es 128 383 Ft-ról az eddigi béremelésekkel 379 785 Ft-ra emelkedett.

A felsőfokú végzettségű ápolók 4-6 éves jogviszonnyal 2010-ben 126 270 Ft-ot kerestek, az eddigi béremelésekkel most decemberben pedig már 349 214 Ft-ot vihetnek haza.

A 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es, 149 145 Ft-os bére mostanra 408 004 Ft-ra nőtt, egy 40-42 éves jogviszonnyal rendelkező felsőfokú végzettségű ápoló esetében ez az összeg 196 115 Ft helyett már 490 310 Ft.

A béremelés összesen 83 ezer ápolót és 4.900 védőnőt érint, minden olyan egészségügyi szakdolgozót, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátásban dolgozik, tehát pl. rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál – közölte a tárca.

Az ápolói hivatás megbecsülését szolgálja az is, hogy az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatjuk és az ápolók lakhatási körülményeit is javítjuk, országszerte megújulnak a nővérszállók, illetve újak épülnek.

Nemcsak az ápolók, hanem az orvosok bére is tovább nő. Jövőre áttörő orvosi béremelési program indul – ismertette az Emmi. Továbbá 2021. március 1-től életbe lép az egészségügyi szolgálati jogviszony, amely újabb jelentős előrelépés az egészségügyi dolgozók megbecsülésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!