A rend kedvéért

2020.12.19. 20:35

Kocsis Máté: nem Karácsonynak kell pénzügyi segítség, hanem a budapestieknek

Nem a főpolgármesternek kell pénzügyi segítség, hanem a budapestieknek – írta a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté a bejegyzésében a családok és a vállalkozások érdekében a gazdaságvédelmi akcióterv kormány általi kiegészítésére, továbbá Karácsony Gergely főpolgármester és pártja, a Párbeszéd arra vonatkozó bírálataira reagált.

A kormánypárti politikus Karácsony Gergely főpolgármesternek azt üzente: „a járvány gazdasági hatásait enyhíteni kell, nem hisztizni, főpolgármester úr!”.

Kocsis Máté kiemelte: a kis- és középvállalkozások és az egyéni vállalkozók iparűzési adójának csökkentése most azért elengedhetetlenül szükséges, hogy a világjárvány gazdasági hatásait túléljék. Azért, hogy jobban meg tudják tartani a munkahelyeket tette hozzá.

„A budapesti vállalkozásoknak nincs százmilliárdnyi tartaléka, Karácsonyéknak van, Tarlóstól örökölték” fogalmazott Kocsis Máté azt is hozzátéve: emellett Budapest így is a legnagyobb bevétellel rendelkező magyar város.

Szavai szerint „esetleg a világjárvány közepén nem kellene nagyvonalúan szórni a pénzt tanácsadókra, politikai kinevezettekre, buszmutyira, a Lánchíd pofátlanul túlárazott felújítására és a brüsszeli áskálódásra”. „Nem kell engedni, hogy a Demszky-Hagyó-korszak emberei lopjanak a fővárosi önkormányzatnál és akkor jut pénz adócsökkentésre” írta a Fidesz frakcióvezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!