Olaszország

2021.05.07. 20:30

Egy migráns óra hosszat bántalmazott szexuálisan egy lányt

Egy 31 éves bevándorló először kirabolta a lány, és barátja hotelszobáját, majd megígérte a lánynak, hogy visszakapja az értékeit, ha átmegy hozzá. A lány így is tett, aminek következtében több mint egy órán keresztül szexuális erőszaknak volt kitéve.

Hónapokig tartó vizsgálatok, kihallgatások és tárgyalások eredményeként megállapították, hogy a 31 éves illegális bevándorló, csalással csábította be a hotelszobába a dél-amerikai lányt – írja a V4NA

Az áldozat, egy 18 éves lány, aki néhány héttel ezelőtt családon belüli erőszak elől költözött el otthonról a római panzióba, ahol többségében külföldiek éltek. Amíg a lány nem volt a szobájában a férfi ellopott a szobájából 200 eurót. Valószínűsíthetően a lopás ürügy volt a közeledésre, mert a fiatal nő elárulta, hogy a múltban a férfi már próbálta molesztálni őt és a kiskorú barátját egyaránt.

A férfi később azt mondta neki, hogy ha átjön az ő szobájába, akkor visszakapja a pénzét. A lány át is ment, ahol már ott volt a vele egy szobában élő 15 éves barátja, aki a vallomások szerint szintén tetszett a 31 éves férfinak. A migráns bezárta az ajtót, és

több mint egy órán át szexuálisan zaklatta a lányt a barátja szeme láttára, akit szintén bántalmazott.

A szökés után a lány azonnal a Római San Giovanni kórház sürgősségi osztályára ment, ahol elmondta az egész történetet, és a személyzet értesítette a rendőrséget. A lány 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

– Nem tudtam elkerülni őt, mert folyton a konyhában és más közös területeken tartózkodott. Csak a nevét tudom, és egy telefonszámot. A pénzért cserébe szexuális szolgáltatásokat követelt – magyarázta a lány a nyomozóknak.

Az erőszakolót a rendőrségnek április 27-én sikerült letartóztatnia, szexuális zaklatás, lopás és nyolc napon belül gyógyuló sérülés okozásának gyanúja miatt ugyanabban a panzióban, ahol az eset történt. A vizsgálatok során kiderült, hogy

az erőszakolót már korábban is előállították szexuális erőszak, illetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, de szabadon engedték,

mert nem beszámíthatónak ítélték. Ebben az esetben azonban az igazságügyi hatóság engedélyt adott arra, hogy az illegális bevándorló, mint többszörös visszaeső bűnöző, már börtönben várja meg az ítélet kihirdetését és végrehajtását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!