Ország-világ

2021.05.31. 10:03

Jelentősen visszaszorultak az unokázós csalások

A koronavírus-járvány a BRFK-t is számos kihívással szembesítette, a társszervekkel együttműködve sikerült szélsőségektől mentes, stabil közbiztonságot fenntartani.

„Minden eredményes ügyünkre és valamennyi jól teljesítő kollégámra büszke vagyok” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Terdik Tamás vezérőrnagy, hozzátéve: pozitívan értékeli, hogy a kiemelten kezelt bűncselekmények számában évről évre csökkenő tendencia 2020-ban sem tört meg, emellett emelkednek a nyomozáseredményességi mutatók.

A BRFK kiemelten kezeli a lakosság biztonságérzetét leginkább befolyásoló bűncselekmények felderítését, lehetőség szerint megelőzését. A főváros területén elkövetett rablások száma évek óta töretlenül csökkenő tendenciát mutat. Míg az egységes ügyészségi és nyomozó hatósági bűnügyi statisztika alapján 2011-ben 1548, addig tavaly 202 rablást regisztráltak. Ezzel párhuzamosan folyamatosan növeltek felderítési eredményességüket, ami meghaladja a nyolcvan százalékot. „Célunk, hogy ezen tovább javítsunk” – jelentette ki. Kitért rá, hogy tavaly 31 emberölést regisztráltak Budapesten, amiből 15 volt szándékos, befejezett emberölés, 15 kísérleti szakban maradt és egy esetben történt előkészület.

„Ezen adatok tíz év alatt kevesebb mint felükre csökkentek, a BRFK-nak jelenleg nincs felderítetlen emberölési ügye”

– emelte ki.

A lakásbetörések száma mintegy ötödére, 1221-re esett vissza tíz év alatt, emelkedő felderítési eredményesség mellett. A rendőrfőkapitány rámutatott, hogy ez tipikusan az a bűncselekmény-kategória, ahol a megelőzésnek fontos szerepe van. Nagyon sok tényező játszik közre; kezdve attól, hogy mennyi értéket tart otthon az ember, milyenek a nyílászárók, a zárak, van-e riasztó, milyen a lakókörnyezet, a közvilágítás, de azt is említhető, hogy a tulajdonos mit árul el magáról a közösségi médiában – például mikor megy nyaralni.

kocsilopások: drasztikus csökkenés

Terdik Tamás szerint a leglátványosabb eredményeket talán a személygépkocsi-lopások visszaszorítása terén érték el. Míg 2012-ben 4164 autót loptak el Budapesten, addig tavaly 141-et. Az eredmény mögött kitartó felderítőmunka áll: az erre szakosodott elkövetői körök – ideértve az orgazdákat is – feltérképezésével és eljárás alá vonásával a BRFK-n speciális, kizárólag e bűncselekmények felderítésére létrehozott osztály foglalkozik. Ugyanilyen drasztikus csökkenésről tudott beszámolni a rendőrfőkapitány a zárt gépjárműfeltörések tekintetében is. Tavaly 660 ilyen bűncselekményt regisztráltak, ez a szám tíz éve még ennek csaknem tízszerese volt. „Itt említést kell tennem a sértetti közrehatásról is. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni: az autóban ne hagyjanak értéket, vagy legalább ne látható helyen, hiszen a tolvajnak mindössze pár másodperc kell, hogy feltörjön egy kocsit” – jegyezte meg.

az unokázós csalások terén szintén jelentős eredményeket értek el

Az idős emberek megtévesztésére szerveződött bűnözői körök által elkövetett bűncselekmények felderítésére 2018 novemberében hoztak létre egy speciális, 12 főből álló nyomozócsoportot. A munka gyümölcse tavalyra ért be igazán, amikor két bűnszervezet több mint nyolcvan tagját fogták el, köztük az irányítókat és szervezőket.

Nemzetközi együttműködéssel az Egyesült Királyságból irányított banda két fejéig is eljutottak. Két év során a csalóktól több mint 51 millió forintot és ékszereket foglaltak le, így kártalanítani tudtak számos becsapott idős embert. A nyomozócsoport megalakulása óta az unokázós módszerrel elkövetett csalások száma 66 százalékkal csökkent, ami egyrészt az eredményes felderítésnek, másrészt a hatékony bűnmegelőzési kommunikációnak köszönhető. Ha próbálkoznak is még ilyen módszerrel, a kiszemelt áldozatok egyre többször ismerik fel a csalás jeleit, és szakítják meg a bűnöző telefonhívását.

három és fél mázsa drog

„A kábítószer – mint minden nagyvárosban – Budapesten is jelen van. Az ezzel kapcsolatos bűncselekmények terén különbséget kell tennünk a fogyasztói és a terjesztői magatartás között. Mindkettő büntetendő, a BRFK elsődleges célpontjai azonban elsősorban a kábítószer-terjesztők” – hangsúlyozta Terdik Tamás. Tavaly mintegy 350 kilogramm különböző fajtájú kábítószert vontak ki a forgalomból, amelynek feketepiaci értéke megközelíti az 1,4 milliárd forintot. A keresleti oldal visszaszorítására teljesen újszerű prevenciós programot dolgoztak ki, amelyben hiteles emberek – korábbi kábítószer-fogyasztó fiatalok, érintett szülők és pedagógusok mellett ismert toxikológus, színész, élsportoló – szólalnak meg, és mondják el tapasztalataikat a drogfogyasztás veszélyeiről. A 2019/20-as tanévben több ezer diáknak, szülőnek és pedagógusnak tudtak ilyen prezentációt tartani; a járvány visszaszorulásával ezt újra folytatni fogják.

Az információtechnológia fejlődésével a rendőrségnek is lépést kell tartania, hiszen a bűncselekmények egy részét ma már a kibertérben követik el – mondta a rendőrfőkapitány, hozzátéve, hogy a BRFK-n a csúcstechnológiai bűnözés elleni alosztály foglalkozik az ilyen büntetőeljárások lefolytatásával. A zsarolóvírusok és túlterheléses támadások elleni védekezés részeként együttműködnek többek között a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályával, valamint az Europollal. Nyomozóik hazai és külföldi szakmai konferenciákon fejlesztik tudásukat, konkrét ügyekben nemegyszer nemzetközi nyomozócsoport tagjaként dolgoznak. „Ezen a szakterületen különösen fontos a tapasztalatcsere és a naprakészség, hiszen a kiberbűnözés nem ismer országhatárokat, illetve az is prognosztizálható, hogy az ilyen bűncselekmények száma a jövőben tovább emelkedik” – fejtette ki.

új kihívások a járvány miatt

A hagyományos és a járványhelyzettel összefüggő rendőrségi feladatok maradéktalan ellátása érdekében számos társszervvel működtek és működnek együtt. A szolgálatvezénylés összehangolására napi szinten egyeztetnek a Készenléti Rendőrséggel. A Magyar Honvédség megerősítő erőivel közös szolgálatellátás zökkenőmentesen működik, valamint együttműködnek a Repülőtéri Rendőrigazgatóság állományával is. A rendőrfőkapitány jelezte: a lakosság részéről is támogatást tapasztaltak, és kiemelte az önkormányzatokkal, az önkormányzati rendészettel, valamint a közterületi jelenlét szempontjából is stratégiai fontosságú Budapesti Polgárőr Szövetséggel kialakított jó kapcsolatot.

„A pandémia idején sok új kihívással találkoztunk, komoly terhelést kapott az állomány, de az új feladatok mellett sikerült a szélsőségektől mentes, stabil közbiztonsági helyzetet fenntartani”

– hangsúlyozta.

Mivel a bűnözőket ritkán állítja meg a közigazgatási határ, a főváros rendőrsége rendszeresen folytat együttműködést a megyei rendőr-főkapitányságokkal. Több szervre kiterjedő nyomozás esetén nem ritka, hogy az ORFK koordinálja a bűnügyi munkát, ami például utazó betörők felderítésében nagy segítség. A Nemzeti Nyomozó Irodával is napi szintű az együttműködés, és rengeteg ügyben kapnak támogatást a Nemzeti Szakértői és Kutató Központtól. Emellett a büntetőeljárás jogi kereteinek megfelelően szervezeti egységeik folyamatosan együttműködnek a Fővárosi Főügyészséggel. A nemzetközi rendőri szervezetek, az Europol és az Interpol képviselőivel a gazdaságvédelmi szakterület rendszeresen tart kapcsolatot, például a pénzmosások vagy az online csalások felderítése kapcsán. Kiemelést érdemel a felderítő főosztály és az osztrák rendőrattasé közvetlen kapcsolata, mely nagyban segíti a gépjárműlopások és más vagyon elleni bűncselekmények felderítését. Hasonlóan eredményes a SELEC (Délkelet-európai Rendészeti Központ) bukaresti összekötőjével fenntartott munkakapcsolat az embercsempészés és a gépjárműlopások elleni küzdelem területén.

A gyalogosokat, bicikliseket is ellenőrzik

A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 2020-ban 2932 volt, ami jelentős csökkenés az előző évek adataihoz képest. „Tavaly Budapesten 32-en haltak meg közlekedési balesetben, ez a szám szintén évek óta nem volt ilyen alacsony” – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a csökkenő baleseti adatokhoz természetesen hozzájárul a járműforgalom járvány miatti visszaesése, ugyanakkor szerepet játszik az a tudatosan tervezett közlekedésrendészeti tevékenység, amit az aktuális helyzetelemzésnek megfelelően rugalmasan alakítanak. Céljuk a kedvező tendencia folytatása és a sérüléssel járó balesetek számának radikális csökkentése. Ennek érdekében 2019 végén az országban elsőként vezették be a rendőri jelleg nélküli szolgálati gépkocsik használatát a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrésére. A mára országossá vált Pofátlan(tan)ítási akció népszerű a szabályos közlekedők körében, ezért idén kiterjesztik a gyalogosok és kerékpárosok ellenőrzésére is. Az időről időre megjelenő éjszakai illegális gyorsulási versenyek megakadályozására is kiemelt figyelmet fordítanak. A közlekedési jogsértések szankcionálása mellett az autók zajkibocsátását is ellenőrzik, és a járművek engedély nélküli átalakítása esetén is intézkednek. A rendőrfőkapitány kitért rá, hogy a Budapesti Közlekedési Központtal 2020-ban stratégiai partnerséget kötöttek, ennek elemeként közösen ellenőrzik a buszsávok szabályos használatát. Összehangolták a lakosság jelzéseinek monitorozását, elemzését, ahol szükséges és lehet, közösen intézkednek. Azokon a járatokon, ahol az utasok biztonságérzete nem megfelelő, új kezdeményezésként a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársaival rendszeresen demonstratív jelenlétet biztosítanak, az eredményeket pedig közösen kommunikálják. „Az eddigi tapasztalatok kedvezőek a fogadtatást illetően” – mondta Terdik Tamás.

Megmutatni a rendőrök emberi arcát

A rendőrfőkapitány jelezte, hogy kommunikációs tevékenységüket folyamatosan megújítják, nem csak bűncselekményekről, jogsértésekről kell tájékoztatniuk, meg kell mutatniuk az „emberi” arcukat is, amikor életet mentenek vagy éppen a vajúdó kismamának nyújtanak segítséget, hogy eljusson a kórházba, esetleg szolgálaton kívül, szabadidőben tesznek átlagon felülit. „Kollégáim kiemelt helytállása megbecsülést érdemel. Emellett elvárom beosztottaimtól, hogy feladataikat legjobb tudásuk szerint végezzék; törvényesen, szakszerűen, ugyanakkor kellő empátiával intézkedjenek. A lakosság határozottságot, hatékonyságot, szolgáltatást vár el tőlünk. Bízom benne, hogy egyre többször tudunk megfelelni az igényeknek” – fogalmazott.

Terdik Tamás fontosnak tartja, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyre nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra is. „Ez Magyarországon korábban inkább a magáncégekre volt jellemző, én azonban úgy vélem, a BRFK-nak is erősíteni kell ezen a területen. Ennek jegyében 2020-ban például ajándékokat vittünk egy gyermekkórház betegeinek, a MikulásGyáron keresztül hat tonna tartós élelmiszert gyűjtöttünk a rászorulóknak, több mint ezer kollégánk adott vért, Facebook-oldalunkon közzétett videókban pedig a vírushelyzet miatt kollégáim a négy fal közé kényszerült gyerekeknek mondtak mesét” – sorolta.

A rendőrfőkapitány szerint az egyik legfájóbb pontként említette, hogy ugyan csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma Budapesten, ezen a területen mégsem sikerült átütő eredményeket elérni.

„Biztos vagyok benne, hogy együttműködő partnereinkkel rengeteget kell még tennünk azért, hogy a személyi sérüléssel járó balesetek számában évről évre radikális, tartós csökkenést tudjunk elérni”

– jelentette ki.

Hozzátette: amellett, hogy az elért eredményeket meg akarják tartani, céljuk a nyomozási időtartam és a közlekedési balesetek szemléjére fordított idő csökkentése. „Nagyon fontos, hogy az objektív mutatóknak, számoknak találkozniuk kell a lakosság pozitív biztonságérzetével. Elkötelezettek vagyunk a rendőrség szolgáltató jellegének erősítésében – rendőreinktől alapvető elvárás az empatikus ügyintézés, az ügyfélbarát, segítőkész hozzáállás. Biztos vagyok benne, hogy ezen a területen lehet és kell is fejlődni” – jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!