Nemzeti összetartozás

2021.06.10. 17:22

Orbán Balázs: mára a magyarság felszabadult

Mára a magyarság felszabadult, józanul, derűsen telnek a trianoni megemlékezések, új korszak kezdődött – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön Tihanyban, a nemzeti összetartozásról rendezett konferencián.

Orbán Balázs hangsúlyozta:

a vírushelyzet okozta válságot követő, országok közötti versenyből Magyarországnak győztesként kell kikerülnie, nem úgy, mint a 20. század történelmi válságaiból.

Az államtitkár szerint erre minden esély megvan, hiszen mind egészségügyileg, mind gazdaságilag jól kezelte a kormány a válságot: megfelelő időben hozott járványügyi intézkedéseket és indított gazdaságélénkítő programot.

Mint mondta, a járvány első időszakában a lezárások és a távolságtartás tűnt a leghatékonyabb megoldásnak, majd a második és a harmadik hullámra való felkészülés jelentett kihívást.

Hatékony védekezés csak az emberek együttműködésével valósulhatott meg, olyan intézkedésekre volt szükség, melyek a többség akaratával találkoztak

– húzta alá.

Őszre úgy tűnt, hogy az oltás jelenti a valódi fegyvert a vírus ellen, mára Magyarországon a felnőtt lakosság átoltottsága meghaladja az ötven százalékot, ami több mint 10 százalékkal haladja meg az uniós országok átlagos oltottsági szintjét.

Az egészségügyi válságkezelés mellett fontos volt a gazdaságélénkítő program beindítása, melynek eredményeképpen az elvesztett ötvenezer munkahely helyébe százezer jött létre.

Emellett a munkanélküliségi ráta tekintetében Európában „a legjobban teljesítő országok közé tartozunk”, a gazdasági növekedés pedig ebben az esztendőben kiemelkedően magas lesz a korábbi évekhez képest.

Orbán Balázs a járvány egyik legfontosabb tapasztalatának nevezte, hogy

nehéz helyzetben a humán területen – oktatás, egészségügy, szociális ellátás – be kell fektetni, mert ez a befektetés később megtérül.

A felsőoktatásba mintegy 3 ezer milliárd forint áramlott, a rendszer szerkezeti átalakításának az a lényege, hogy az intézmények minél több vagyont tudjanak fogadni.

Az elmúlt másfél év fontos üzenete az is, hogy nem lehet pusztán az egyénekre építeni, nagyon fontos a közösségek megerősítése

– szögezte le a politikus.

A pénteken záródó konferenciát Hit, megmaradás, megbékélés mottóval a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága szervezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!