Ország-világ

2021.07.22. 06:17

Európa több országában is használták már a Pegasust

Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Svájcban is a szoftver nyomaira bukkantak korábban.

Több európai államban, így Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Svájcban, Görögországban, Lengyelországban és Litvániában is használták a Pegasus nevű izraeli kémprogramot – derült ki a kanadai The Citizen Lab 2018-as vizsgálatából. A szervezet arra a megállapításra jutott, hogy 2016 és 2018 között a világ legalább 45 országában jelen volt a Pegasus,

de a három évvel ezelőtti listájukon Magyarország nem szerepelt.

Érdekes egybeesés viszont, hogy a szoftver fejlesztője, az NSO éppen 45 ügyfélről számolt be a minap, akik közül elmondásuk szerint több európai.

A The Citizen Lab vizsgálatának publikálása után az NSO kétségbe vonta az adatok hitelességét, és azzal érvelt, hogy a felsorolt országok közül több bizonyosan nincs a partnereik között. Azt viszont a The Citizen Lab is világossá tette az elemzésében, hogy az azonosított országok nem feltétlenül ügyfelei az izraeli kibercégnek, csupán annyit állíthatnak nagy bizonyossággal, hogy ezekben az államokban használták a programot. Megjegyezték, hogy több operátor – aki a megfigyelést kezeli – országhatárokon átívelően dolgozott. Térképükön ugyanakkor azt is jelölték, hogy melyik országban hányszor bukkantak gyanús nyomokra: ez alapján Európából Franciaországban és az Egyesült Királyságban többször is.

Az elemzés azt sem vitatja, hogy az NSO ügyfelei törvényesen, bűnügyi és nemzetbiztonsági okokból vetették be a szoftvert. Mindössze hat olyan országot, köztük Mexikót és közel-keleti, valamint afrikai államokat említettek, amelyeknél felmerült a gyanú, hogy politikai célok is szerepet játszhattak.

A The Citizen Lab a mostani ügy kirobbanásában is szerephez jutott, a kanadai szervezet ellenőrizte az Amnesty International vizsgálati módszereinek helyességét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!