nincs elkövető

2021.07.10. 13:57

Hekkerek hamis közleményekkel okoztak zavart az iráni vasúti közlekedésben

Az internetes kalóztámadás soha nem tapasztalt méretű káoszhoz vezetett a vasúti közlekedésben.

Kibertámadás érte az iráni vasutakat: hekkerek hamis közleményekkel zavart okoztak az utastájékoztatásban – jelentette szombaton a Farsz félhivatalos hírügynökség.

Szerte az ország állomásain az utastájékoztató táblákon olyan szövegek jelentek meg, mint például: „jelentős késés kibertámadás miatt” vagy „a vonat nem közlekedik”. A táblákon megjelent például Ali Hamenei ajatolláh legfelsőbb politikai és vallási vezető hivatalának telefonszáma is, mint amelyen érdeklődni lehet a részletekről. Az internetes kalóztámadás soha nem tapasztalt méretű káoszhoz vezetett a vasúti közlekedésben – írta a Farsz. Korábban a hírügynökség azt jelentette, hogy országosan megszűnt a vonatok elektronikus nyomkövetése, de egyelőre nem lehet tudni, hogy ez is a támadás eredménye volt-e.

A Farsz később visszavonta ezeket a jelentéseit, és idézte az állami vasúttársaság szóvivőjét, aki azt mondta: a zavar nem okozott jelentős problémát a közlekedésben.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett elkövetőként.

Másfél évvel ezelőtt a távközlési minisztérium azt közölte, hogy Irán „hatalmas kibertámadást” hárított el, amely az „elektronikus infrastruktúra ” ellen irányult, de ennél pontosabbat nem közöltek, és később sem derült ki, hogy miről volt szó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!