merényletkísérlet

2021.07.22. 21:36

Kolumbiában letartóztattak tíz embert az elnök és egy katonai bázis elleni támadás miatt

A június 25-én történt incidensben, melynek során rálőttek az elnök helikopterére, nem sérült meg senki.

A Norte de Santander tartományban őrizetbe vett személyek a FARC olyan egykori tagjai, akik elutasítják a kormánnyal 2016-ban kötött békemegállapodást. Francisco Barbosa főügyész egy sajtótájékoztatón elmondta: a letartóztatottak közül hárman voltak érintettek mindkét támadás megtervezésében és végrehajtásában, amelyekben részt vett a kolumbiai hadsereg egyik nyugalmazott századosa, Andrés Fernando Medina Rodríguez is.

Ugyanezen a sajtóértekezleten Diego Molano védelmi miniszter közölte, hogy a támadások végrehajtására olyan, egykori FARC-vezetők adták az utasítást, akik jelenleg Venezuelában tevékenykednek. Molano szerint az esetek rámutattak arra, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök kormányzata menedéket nyújt a FARC másként gondolkodó tagjainak, akiket „terroristáknak” nevezett.

A kolumbiai elnök korábbi tájékoztatása szerint június 25-én éppen Cúcuta város felé tartott a védelmi miniszter, a belügyminiszter és Norte de Santander tartomány kormányzójának társaságában, amikor helikopterüket lövések érték. Az incidensben nem sérült meg senki, a helikopteren hat lövedék nyomát fedezték fel.

A kolumbiai hadsereg 30. brigádjának helyet adó cúcutai támaszpontnál június közepén egy robbanószerrel megpakolt autó robbant fel, a robbanásban 44-en sebesültek meg, köztük két amerikai katonai tanácsadó.

A kormány régóta vádolja azzal Maduro kormányzatát, hogy szemet huny a kolumbiai felkelők venezuelai jelenléte felett. Maduro ezzel szemben azt állítja, hogy Venezuela kolumbiai bűnözők ténykedését kénytelen elszenvedni.

Címkék#kolumbia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!