Ország-világ

2021.07.09. 12:06

Kovács: a Soros-szervezetek összehangoltan dolgoznak Magyarország lejáratásán

A gyermekvédelmi törvény kapcsán egy politikai bosszú zajlik hazánk ellen – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Az uniós képviselők és döntéshozók minden olyan eszközt bevetnek, amit az elmúlt 11 évben más, Magyarországgal szembeni jelentésben már külön-külön alkalmaztak – közölte az államtitkár a Hetek országos közéleti hetilapnak adott interjújában.

Annak az eszköztárnak az intézményesítése zajlik az EU-ban, amelynek segítségével bosszút lehet állni azokon az országokon, akik nem állnak be a sorba.

Az unió alapszerződései nem azért jöttek létre, hogy azokkal büntetni lehessen az országokat − főként nem egy olyan kérdésben, ami teljesen egyértelműen tagállami hatáskörbe tartozik

- mondta Kovács, majd hozzátette: a szivárványmozgalom egy politikai cél elérésének érdekében használja fel a magyarországi LMBT-közösség tagjait, és nem átallják odadobni, feláldozni őket ezen a politikai oltáron.

Soros György szervezetei szisztematikusan és összehangoltan dolgoznak annak érdekében, hogy nem csak a magyar kormánynak, de Magyarországnak is rossz hírét keltsék.

A progresszívnek mondott baloldal minden olyan politikai szereplőt, amely nem fogadja el az általuk lefektetett alaptéziseket, igyekszik ellehetetleníteni, megsemmisíteni – zárta Facebook-bejegyzését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!