kihívó nélkül

2021.08.28. 22:36

Újra Sebastian Kurzot választotta elnökévé a konzervatív Osztrák Néppárt

Egyedüli indulóként Kurz a jelenlévő küldöttek 99,4 százalékának szavazatával túlszárnyalta 2017-es, első elnökválasztásának eredményét.

Elsöprő többséggel másodszor is Sebastian Kurzot választotta elnökévé a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) szombaton Sankt Pöltenben tartott tisztújító kongresszusán.

Egyedüli indulóként Kurz a jelenlévő küldöttek 99,4 százalékának szavazatával túlszárnyalta 2017-es, első elnökválasztásának eredményét, amikor 98,7 százaléknyi szavazatot kapott. A 99,4 százalékos eredmény a valaha elért legmagasabb szavazati arány, amellyel megválasztottak néppárti elnökjelöltet.

A kongresszust szigorú járványügyi előírások mellett tartották: a küldötteknek, a meghívott vendégeknek és a sajtó képviselőinek is igazolniuk kellett, hogy vagy átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy teljes immunitással, illetve negatív teszteredménnyel rendelkeznek.

A show-elemekben is bővelkedő rendezvényt a házigazda, Jahanna Mikl-Leitner alsó-ausztriai tartományfőnök nyitotta meg, majd Günther Platter tiroli tartományfőnök bemutatta a – pártelnöki, elnökhelyettesi és a szövetségi pénzügyi referensi pozícióra pályázó – jelölteket. Ezután Angus Wöginger frakcióvezető tartott lelkesítő kortesbeszédet.

Sebastian Kurz tartalmilag öt aktuális téma – az adófizetők tehermentesítése, a munka világa, a gazdaság zöldítése, a digitalizáció és a migráció – köré fűzte fel a mondandóját. A kis és közepes jövedelemmel rendelkezőknek adócsökkentést, valamint az úgynevezett „családi bónusz” emelését ígérte, míg a munkakeresőknek további támogatást. Mindazonáltal hozzátette, cél, hogy aki dolgozni tud, az dolgozzon is. „Az ÖVP olyan társadalmat akar, ahol az emberek felgyűrik az ingujjukat, és nem csak a markukat tartják” – jelentette ki.

A környezetvédelem témakörét érintve kiemelte, hogy legfontosabb feladat a széndioxid-kibocsátás csökkentése, mely a közlekedés reformjával, illetve a megújuló energiák növekvő mértékű használatával élhetőbb világot teremt az utódainknak.

A migráció kérdésében továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy nem szabad újra elkövetni 2015 hibáit, és nem az illegális migránsok korlátlan befogadása, hanem a hazájukban való segítség a megfelelő eszköz a szolidaritás kifejezésére.

Szólt az elmúlt másfél év nehézségeiről is, hiszen – mondta – a koronavírus-járvány árnyékában minden fronton komoly kihívásokkal kellett szembenézni. Hangsúlyozta, a válságból a kiutat csak a védőoltás jelenti. Mint mondta, a cél, hogy a járvány ne korlátozza többé a szabadságot és gazdaságot, és a válasz pedig: „karantén helyett oltás”.

Kurz – miután a küldöttgyűlés megerősítette tisztségében – köszönetet mondott a támogatásért a tagságnak, a parlamenti frakciónak és a néppárti minisztereknek is. „Hálás vagyok, hogy ilyen hátszéllel, ekkora támogatással vághatok neki a soron következő feladatoknak” – mondta a régi-új pártelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!