Járvány

2021.09.30. 23:26

Finnországban beoltják a nyérceket a Covid-19 ellen

A védőoltás kifejlesztését 2020 őszén kezdték el az egyetem laboratóriumában és az egyik finn nyestfarmon.

Finnországban az európai uniós tagországok közül elsőként beoltják a koronavírus ellen a nyérceket – jelentette be csütörtökön a Szőrmeállat Tenyésztők Finnországi Szövetsége (FIFUR).

„A finnországi szőrmeipar lesz az első az Európai Unióban, amely beoltatja koronavírus ellen az állatokat” – mondta Marja Tiura, a FIFUR elnöke.

A szervezet elmondta, hogy Finn Élelmiszerügyi Hivatal megadta az engedélyt a nyércek beoltására. A vakcinát a FIFUR a Helsinki Egyetem kutatóival közösen fejlesztett ki. A FurcoVac nevű vakcina kísérleti szer, amely megfelel a hasonló gyógyászati készítményekkel szemben a hatóságok által megszabott követelményeknek.

A védőoltás kifejlesztését 2020 őszén kezdték el az egyetem laboratóriumában és az egyik finn nyestfarmon, és a szer megfelelő immunválaszt váltott ki. Dániától és Hollandiától eltérően, ahol az állatok többségét elaltatták, Finnországban eddig egyetlen, nyércektől kapott koronavírus-fertőzést sem jelentettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!