Ország-világ

2021.09.01. 18:42

Karácsony újabb próbálkozása, hogy ne Budapest összeomlott közlekedéséről beszéljenek

Az atlétikai vb ellen szavazott a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés, kiderült: ettől még lesz világbajnokság.

A baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés nem támogatja az atlétikai világbajnokságot, bár ennek jogi kötőereje nincs, hiszen kiderült, ettől még megrendezik a világbajnokságot. A vétó-próbálkozás természetesen nem Karácsony Gergely ötlete volt, hanem Gyurcsány Ferencé – írja az Origo.

A budapesti dugókról próbálja elterelni a figyelmet Karácsony Gergely főpolgármester és az általa vezetett Fővárosi Közgyűlés azzal, hogy visszavonta a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez adott hozzájárulását. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén ugyanis 18-13 arányban megszavazta a baloldali többségű testület, hogy Budapest vezetése nem kíván a 2023-as atlétikai világbajnokság házigazdája lenni. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát a Momentum frakció módosításaival fogadták el. Ez egyelőre csupán gyenge próbálkozás a főváros részéről, de a tényleges vétó sem befolyásolná érdemben az atlétikai vb megrendezését, hiszen a főváros nincs a szerződő felek között.

A főpolgármester hatalmas dugókat okozott a nyár közepén az amúgy a nyaralások miatt üres fővárosban, azzal, hogy majdnem két évig nem csinált semmit, aztán minden felújítást egyszerre indított el. Most pedig már nem is foglalkozik mással, csak a Gyurcsány-show-val: a baloldali előválasztási bohóckodással.

A javaslat vitájában Karácsony szerint a kormány megszegte a korábbi megállapodást az atlétikai világbajnokságról, bár ezt nem sikerült konkrétumokkal alátámasztania. Hassay Zsófia, a Fidesz képviselője azt ismertette, hogy

a tulajdonosi bizottságon nem ment át Karácsony és Gy. Németh Erzsébet javaslata

az atlétikai világbajnoksághoz való hozzájárulás visszavonásáról. Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője szerint, az ellenzéki előválasztási cicaharc része a Fővárosi Közgyűlés.

Nem a dugókról, az elslumusodó közterületekről akar beszélni a fővárosi vezetés.

Láng szerint a konkrét dolgokról kell beszélni, és nem olyanokról, amihez nincs köze a Fővárosi Közgyűlésnek. Hozzátette: a megállapodás része volt számos fejlesztés is, amelyek ellenzéki vezetésű önkormányzatokat (is) érintettek.

Ebben az ügyben népszavazás lehet

Az atlétikai világbajnokság támogatásának a visszavonásáról szóló előterjesztés indoklása szerint erre azért van szükség, mert a kormány „megszegte az ígéretét„ a Fudan Egyetemmel kapcsolatban.

Mindez azért is érdekes, mert jelenleg semmi nem történik a Fudan-projekttel, sőt a kormány népszavazást fog kiírni arról, hogy megépüljön-e a világ egyik legrangosabb oktatási intézményének campusa Budapesten.

A híresztelésekkel ellentétben a kormány nem tett le a Diákváros megépítéséről sem, mindössze annyi változott, hogy egy további elem bekerült a Déli Városkapu projektbe, a Fudan Egyetem ügyéről pedig a kormány szándékai szerint a választások után, egy népszavazáson dönthetnek majd az emberek.

Novák: Mi betartjuk ezt a megállapodást

Két dolgot kever össze egymással Karácsony Gergely, hiszen van egy megállapodás a kormány és a főváros között, amely kifejezetten az atlétikai világbajnokságról és a budapesti egészségügyi fejlesztésekről szól. Ezt a megállapodást mi betartottuk és betartjuk a jövőben is

- közölte az üggyel kapcsolatban Novák Katalin a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülését követően. A miniszter hozzátette: a másik az úgynevezett Fudan-törvényről szól, amiről Karácsony Gergely kezdeményezett egy népszavazást, erről megszületett a választási bizottság előzetes állásfoglalása. A miniszter kiemelte, hogy a kormány mindig is kíváncsi volt Fudan-ügyben a magyar emberek véleményére, így a referendum semmilyen szempontból nem ellentétes a kabinet szándékával. – Kérdezzük meg az embereket! De ez nem indokolja a Fudan-törvény visszavonását

– rögzítette Novák Katalin.

Mindenképpen lesz atlétikai világbajnokság

Karácsony Gergely terve az atlétikai világbajnokság megrendezésének megakadályozásáról egyébként azért is lehetetlen vállalkozás, mivel a világeseményről szóló megállapodás az Atlétikai Világszövetség, a Magyar Atlétikai Szövetség és a magyar kormány között született meg. Ennek köszönhetően a szervezésbe közvetlenül nem szólhat bele a főváros. Ezt erősítette meg Lattmann Tamás nemzetközi jogász is, aki az ATV híradójának elmondta:

Lehetséges, hogy politikai hatása lenne ennek a lépésnek, és a nemzetközi szövetség újragondolná, hol szervezik meg az atlétikai világbajnokságot, de a szerződést akkor is az állammal, a kormánnyal kötötték.

Gyurcsányék megalázták Karácsonyt

Mint ismert, nem Karácsony ötlete volt, hogy keresztbe tegyen az atlétikai vb megrendezésének. A főpolgármester bejelentése előtt egy nappal ugyanis a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciója már javaslatot nyújtott be arról, hogy Budapest álljon el a sportesemény megrendezésétől, mert szerintük a kormány lemondott a Diákváros felépítéséről.

Nagyon jelentős turisztikai bevételről mondana le Karácsony

Az olimpia és a labdarúgó világ-, illetve Európa-bajnokság után az atlétikai vb számít a legrangosabb sporteseménynek

- mondta Szabados Gábor sportközgazdász a Magyar Nemzetnek. Ez utóbbi verseny azt jelenti, hogy mintegy kétezer sportoló érkezik az adott országba. Ez az ötöde egy olimpiai részvételnek, ami jelentős arány – magyarázta. A szakember jelezte azt is, hogy az atlétika több tízezres stadionokat tölt meg nézővel napokon keresztül.

Ha egy stadionba hatvanezren férnek be, akkor egy tíznapos eseményen hatszázezer néző előtt zajlanak a versenyek.

A kétezer sportoló mellé oda kell számolni a kétszer vagy háromszor ennyi stábtagot is, de ne hagyjuk ki a média képviselőit sem. Összességében több mint százezer emberrel lehet kalkulálni, ami turisztikai szempontból is jelentős. Az emberek költenek a szállásra, az étkezésre, az utazásra és az ajándéktárgyakra is.

Minimum száz eurós napi fogyasztással lehet számolni, de ez az alsó határ, ennél ugyanis többet is elkölthet egy ember a verseny napjain. Ez a gazdaságnak legalább tízmilliárd forintos bevételt jelent

– hangsúlyozta Szabados Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!