Karácsonyi találkozó

2021.12.12. 21:28

Giorgia Meloni: a jobboldal nevezi meg a következő olasz államfőt

A jobboldali többség nevezi meg a következő államfőt Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szerint, aki az elnöki köztársaság bevezetését is felvetette Rómában a konzervatív erők karácsonyi találkozója vasárnapi zárásán.

Giorgia Meloni kifejtette, hogy a jobboldali és jobbközép pártok parlamenti többséggel bírnak, ezért meghatározók lesznek a következő államfő megnevezésekor és megválasztásakor.

Patriótát akarunk az államfői székben látni, és nem vagyunk hajlandók kompromisszumra

– jelentette ki Meloni arra utalva, hogy a jobboldali és jobbközép pártok nem kívánnak megállapodni a baloldali erőkkel. Korábban a balközép Demokrata Párt (PD) széles többséget javasolt a következő államfő megválasztásához.  

A távozó elnök, a baloldali Sergio Mattarella utódját a római parlament januárban választja meg. Az esélyesek között szerepel a kormányfő Mario Draghi neve is, utóbbi államfői kinevezése azonban a kormány felborulásához vezethet.

Mattarella és elődje Giorgio Napolitano is a balközép pártok jelöltjének számított, most azonban - 2006 óta először - a parlamentben többséggel bíró jobboldal és jobbközép javasolta jelölt juthat a Quirinale (az elnöki) palotába.

Giorgia Meloni hozzátette, hogy ezzel egy időben a jobboldal ki akar lépni „a parlamenti köztársaság döntésképtelenségéből, és átlépni az elnöki köztársaságba”. 

Az FdI elnöke elmondta, kit tart hazafias érzelmű államfőjelöltnek. Silvio Berlusconi volt kormányfőt, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnökét nevezte meg.

Berlusconit az európai érdektábor távolíttatta el, mivel nem írta alá azokat az (európai) megállapodásokat, melyeket Mario Monti aláírt

– hangoztatta Giorgia Meloni arra utalva, hogy 2011-ben Silvio Berlusconit választások nélkül Mario Monti váltotta a kormányfői székben.

Giorgia Meloni felszólalása zárta vasárnap a Konzervatívok Karácsonya nevű egyhetes politikai találkozót. A résztvevő Matteo Salvini, a Liga elnöke bejelentette, hogy hétfőn megkezdi az egyeztetést a parlamenti pártokkal az államfő személyének kiválasztásáról.

Borítóképünkön Giorgia Meloni, az ellenzéki jobblodali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában