Meredek emelkedés

2021.12.10. 09:38

Négyéves csúcson a bevándorlás Németországban

Miközben meredeken emelkedik a menedékkérelmek száma, az Ampel-koalíció Németországot szeretné még vonzóbbá tenni a migránsok számára.

Novemberben 16 ezer 520-an nyújtottak be menedékkérelmet Németországban, ez a szám több mint négy éve nem volt ilyen magasan - írja a Welt cikkére hivatkozva a V4NA.

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) statisztikái alapján ezt a novemberi értéket legutóbb 2017 augusztusában lépték túl, akkor 16 ezer 633 menedkkérelmet rögzítettek. Ezt megelőzően ilyen magas szám csak 2017 márciusában, illetve a migrációs válság idején, 2014 októbere és 2016 decembere között volt jellemző. A Németországba történő menekültügyi bevándorlás az említett válság után is jelentős maradt mind európai, mind történelmi összehasonlításban.

Valójában a kérelmek száma minden évben, még 2020-ban a koronavírus járvány ideje alatt is átlépte a 100 ezret.

A német–lengyel határon a migránsokat nem akadályozzák meg a jogosulatlan határátlépésekben, illetve a jogosulatlan továbbutazásban.

Miközben a keleti útvonalon, a Fehéroroszországból érkezők száma csökkenni látszik, az Olaszországba, Görögországba, Spanyolországba érkező menekültek célországa többségében továbbra is Németország. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy a Görögországban már elismert menekültek is egyre nagyobb számban kérnek menedékjogot Németországban.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában