Gondolatbűnök

2021.12.16. 23:03

Tiltakozás a Mandinert sújtó Facebook-cenzúra ellen

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség tiltakozását fejezte ki, amiért a Facebook korlátozza a Mandiner közéleti hírportál oldalát, sőt törléssel fenyegetik a közösségi háló cenzorai.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség tiltakozik, amiért a Facebook újabb, ki tudja hányadik támadását indította el a gondolatok és a vélemények szabad kifejezése ellen. A szervezet megdöbbenéssel értesült arról, hogy ezúttal a Mandiner közéleti hírportál oldalát korlátozzák, sőt fenyegetik törléssel a közösségi háló cenzorai.

Közleményükben kiemelik a Facebook alapállását, amely szerint:

"a közösségi alapelveink célja, hogy teret biztosítsanak az embereknek az önkifejezésre és a véleménynyilvánításra. A Facebook vállalat szeretné, hogy az emberek nyíltan beszélhessenek a számukra fontos kérdésekről, még akkor is, ha vannak, akik nem értenek egyet velük…"

– áll a Facebook közösségi alapelveinek élén, de a médiaóriásra, úgy látszik, bizonyos esetekben még saját szabályai sem vonatkoznak – írja a Magyar Nemzeti Médiaszövetség reagálásában, majd úgy folytatják: talán a legtöbb véleményt megjelenítő és ütköztető, mindig objektivitásra törekvő magyar konzervatív lap esetében biztosan nem, ugyanis – amint azt a Mandiner szerkesztősége tudatta – oldalukat korlátozták, sőt, közzétételének visszavonásával fenyegetik. "Egyszerűen azért, mert idézni mertek Rod Dreher amerikai közíró amúgy egy amerikai lapban már megjelent cikkéből, vagy éppen azért, mert nem voltak hajlandók állandó jelzővel minősíteni egy demokratikus voksoláson megválasztott hazai politikust" – áll a közleményben.

A szervezet szerint a Facebook gondolat-terrorja nemcsak súlyos beavatkozás a szólás- és sajtószabadságba, de egy nagyon sötét korszak eljövetelét vetíti előre, ezért a Magyar Nemzeti Médiaszövetség felszólítja a vállalatot, hogy saját hirdetett elveivel összhangban engedjen teret a gondolatok, valamint a sokszínű, gondolkodásra késztető vélemények közlésének,

és azonnal hagyjon fel azzal, hogy előre címkézési kötelezettségekkel és alaptalan cenzúrával avatkozik be a szerkesztőségek működésébe. A szervezet egyben emlékeztet mindenkit arra, hogy a magyarok nem azért rázták le magukról a kommunizmus béklyóját, hogy most a nyugati véleményterror ketrecébe záródjanak.

Az ügyben érintett hírportál főszerkesztője – Rajcsányi Gellért – szerdai cikkében felvázolta az előzményeket. Mint írja "Gondolatbűnök, emlékezetlyukak: a Facebook lekorlátozta – és bármikor törölheti is – a közel nyolcvanezer követővel rendelkező közösségi oldalunkat, a híreinkben és véleményszemléinkben idézett, a Facebook ízlésének nem megfelelő vélemények, kijelentések miatt. Az emögött rejlő elgondolások az újságkészítés ellehetetlenülését okozhatják szerte a világ körül."

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában