Holokauszt-emléknap

2022.01.27. 23:00

Ferenc pápa Bruck Edithet fogadta a Vatikánban

A katolikus egyházfő a vatikáni lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban fogadta a magyar származású írónőt.

A múlt emlékének őrzését hangsúlyozta Ferenc pápa a magyar származású írónő, Bruck Edith holokauszt-túlélővel tartott találkozóján a Vatikánban - közölte a Szentszék csütörtökön.

A katolikus egyházfő a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a vatikáni lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban fogadta Bruck Edithet.

A mintegy egyórás találkozón a felek "felbecsülhetetlen értéknek nevezték a múlt emléke átadását a fiataloknak, legfájdalmasabb részleteiben is, annak elkerülésére, hogy ugyanazok a tragédiák megismétlődjenek" - olvasható a Szentszék közleményében.  

A találkozón részt vett Andrea Monda a szentszéki napilap, a  L'Osservatore Romano főszerkesztője, aki a Vatikán News hírportál oldalain számolt be a találkozó részleteiről. Elmondása szerint Ferenc pápa és Edith Bruck életük számos történetét felidézte.

Ferenc pápa tavaly februárban felkereste Bruck Edithet.

Az írónő a L'Osservatore Romanóban közölt cikket, ezt követően Ferenc pápa a római lakásán látogatta meg őt, hogy az emberiség nevében bocsánatot kérjen tőle a második világháború alatt történtekért.

A kilencven éve Tiszakarádon született Bruck Edith egész családját a második világháború alatt deportálták, több koncentrációs tábort is megjárt, többek között Auschwitzot, Dachaut és Bergen-Belsent. Édesanyja Auschwitzban, édesapja és bátyja Dachauban lelte halálát.

Az 1955 óta Olaszországban élő költő, író, rendező tavaly bekerült a tekintélyes olasz irodalmi díj, a Premio Strega öt döntős írója közé is az "Elveszett kenyér" című művével. Júliusban az olasz nyelv nemzetközi terjesztéséért és védelméért felelős Dante Alighieri Társaság alelnökének nevezték ki. Augusztusban a Viareggio-Repaci irodalmi díj egyik győztese lett.

Ferenc pápa szeptemberi budapesti és szlovákiai látogatása végén, a Vatikánba visszatartó repülőúton felolvasták Bruck Edith nyílt levelét, melyben köszönetét fejezte ki az egyházfőnek az európai antiszemitizmussal szemben mondott szavaiért.    

Az írónő novemberben elutasította, hogy holokauszt-túlélőként békedíjat vegyen át az olaszországi Anzióban, mivel a város soha nem vonta vissza Benito Mussolini díszpolgári címét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában