Ukrán válság

2022.02.23. 18:41

Benkő Tibor: a Magyar Honvédség az ország védelmének biztosítására hivatott

Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén. Erről a honvédelmi miniszter beszélt az M1 Ma Reggel című műsorában február 23-án, szerdán. A tárcavezető bejelentette: katonákat és haditechnikai eszközöket csoportosítanak az ország keleti térségébe. Benkő Tibor szerint ha Ukrajnában a helyzet eszkalálódik, akkor nemcsak Ukrajna keleti részében lesz háborús tevékenység, hanem az átterjedhet a Kijev-kárpátaljai irányba is. Ezért fel kell készülni a menekültek érkezésére is.

– Nem vethetjük el annak lehetőségét, hogy a kialakult konfliktust békés úton, tárgyalóasztal mellett oldják meg 

mondta el Benkő Tibor az M1-en. A honvédelmi miniszter szerint rendkívül bonyolult a helyzet. 

– Oroszország nem úgy cselekedett, amit sokan vízionáltak, és nem támadta meg Ukrajnát, hanem azt választotta, hogy az újonnan alakult népköztársaságok kérésére bevonul azok területére és ott békefenntartói feladatot lát el. Olyan megállapodást kötöttek, amely garantálja, hogy ott orosz katonák tíz évre békefenntartói feladatot lássanak el. Ez felveti annak a lehetőségét is, hogy amennyiben Ukrajna megtámadja ezeket a népköztársaságokat, akkor egyúttal magát Oroszországot is támadja, hiszen a kölcsönös segítségnyújtás ezt is tartalmazza. Nem szűnt meg tehát a háborús veszély – tette hozzá.

A honvédelmi miniszter szerint Magyarországnak és a magyar honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülnie. A szövetséges országokkal együtt hazánk elkötelezett az európai béke és biztonság terén. Magyarország elismeri és támogatja Ukrajna területi szuverenitását. A Magyar Honvédség az ország védelmének biztosítására hivatott. 

Benkő Tibor hangoztatta: nem engedhetjük meg, hogy az esetleges nyugat-ukrajnai harci cselekmények Magyarország területére átsodródjanak. Ha pedig menekültek érkeznek, akkor biztosítani kell a befogadásukat és az ellátásukat. A Magyar Honvédségnek ebben az esetben humanitárius feladatot is el kell látnia.

A honvédségnek a keleti határra települése kapcsán Benkő Tibor elmondta: elsőnek a felderítő erőket kell oda telepíteni, utána az előkészítő erők érkeznek, majd a harcoló kötelékek, a harcbiztosítók, kiszolgálók, támogatók. Szárazföldön és levegőben egyaránt teljes képességet kell biztosítani az országhatár védelme érdekében. A civil lakosság ebből azt fogja látni, hogy a térségben megjelennek a katonák, azok éjjel-nappal mozognak, ami zajhatással jár. Repülőgépek fognak légi felderítést végezni, helikopterek hajtanak végre különböző manővereket. Benkő Tibor leszögezte: mindez a magyar lakosság érdekében történik, hiszen mindezt a magyar emberek biztonságának szavatolása érdekében teszik.

A honvédelmi miniszter tájékoztatott: továbbra is a belügyminisztérium látja el a határforgalommal kapcsolatos munkát, a katonáknak más jellegű feladatai vannak. A keleti határra vezényelt honvédségi erők nem gyöngítik a déli határon a migráció elleni küzdelemben résztvevő erőket.

Benkő Tibor leszögezte: „van elég katonánk, a nemzeti védelmi képességünk lehetővé teszi, hogy a déli határszakaszon ellássuk a feladatot, a keleti határrészt pedig biztosítsuk. Hozzátette: a hivatásos, szerződéses katonákon túl az önkéntes tartalékos katonákra is számít. Mindez a kiképzés, felkészülés tekintetében semmilyen változást nem okoz. A korábban kijelölt rendszer alapján folyik majd minden, több nemzetközi gyakorlatot is tartanak majd Magyarországon, elsősorban a nemzeti képességek felsorakoztatásával, de ezek zömmel a Bakony térségében lesznek.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter évértékelő és feladatszabó értekezletet tart Szentendrén, az MH Altiszti Akadémia Művelődési Központban 2022. február 22-én. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában