Megbecsülés

2022.02.09. 06:54

Érkeznek az idei első emelt pedagógusbérek is

Januártól újabb 10 százalékkal, 2010-hez képest pedig két és félszeresére emelkedtek a pedagógusbérek, amely összesen 145 ezer köznevelésben dolgozót érint.

A közszféra béremelései között ezekben a napokban érkeznek az idei első emelt pedagógusbérek is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A tárca közleménye szerint januártól újabb 10 százalékkal, 2010-hez képest pedig két és félszeresére emelkedtek a pedagógusbérek. Az emelés összesen 145 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint, köztük az óvodai, általános iskolai és gimnáziumi pedagógusokat.

 

A kormány tervei szerint 2023-ban további nagyobb béremelés várható– emelték ki.

 

Az a baloldal, amely a választás közeledtével ismét hergelni próbálja a pedagógusokat – fogalmaztak –, kormányzása alatt pedagógusok ezreit tette utcára, befagyasztotta és agyonadóztatta a bérüket és még el is vettek tőlük egyhavi bért.

 

A minisztérium hangsúlyozta: a nemzeti kormány elkötelezett a pedagógusok megbecsülésében. 2010 óta több ütemben emelkedett a pedagógusok bére, az emelés a járvány ellenére is folytatódott, az idén januári 10 százalékos emelés előtt 2020 júliusában is volt egy 10 százalékos növekmény.

 

2010-ben egy pályakezdő, főiskolai végzettségű pedagógus bére átlag bruttó 122 000 forint volt, ma bruttó 312 000 forint. Egy 20 éve dolgozó, főiskolai végzettségű pedagógus bére bruttó 149 145 volt, ma pedagógus I. fokozatban bruttó 328 860 forint, pedagógus II. fokozatban pedig bruttó 361 746 forint – ismertették.

Borítókép: Ballók Roland pedagógus órát tart a kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda egyik tantermében 2019. január 16-án 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában