Kifejezni az összetartozást

2022.02.25. 20:51

Megvan a Békemenet útvonala

A Békemenet március 15-én 12 órás gyülekezési időponttal, a Császár-Komjádi Sportuszoda melletti Elvis Presley térről indul a Kossuth Lajos térre - jelentette be a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke

A Békemenet március 15-én 12 órás gyülekezési időponttal, a Császár-Komjádi Sportuszoda melletti Elvis Presley térről indul – jelentette be a Magyar Hírlapnak Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke. A résztvevők a Margit híd, Szent István körút, Alkotmány utca útvonalon érkeznek a Parlament elé, a Kossuth Lajos térre.

 

 

Csizmadia László kiemelte: az ukrán háborús helyzet és a magyarországi választások előtt kialakult csendes háború miatt úgy vélik, hogy minél nagyobb létszámban kell kifejezni a magyar emberek összetartozását, és ugyanúgy, mint október 23-án vagy mint az első, 2012-es Békemenetnél, ki kell állni a többségi polgárság hűsége és gondolatai mellett.

 

Tájékoztatása szerint október 23-án a rendőrség becslései szerint 340 ezren vettek részt a Békemeneten, ám arra számítanak, hogy ez a létszám most lényegesen magasabb lesz.

 

Világosan látszik, hogy a budapestiek elégedetlensége nőttön nő, és úgy gondolják, hogy szükséges a főváros vezetésén változtatni – hangsúlyozta Csizmadia László.

Borítókép: A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői érkeznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett díszünnepségre az Országház előtti Kossuth Lajos térre 2018. március 15-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában