Együttműködés

2022.02.09. 07:02

Négyéves gyógyszerkutatási program indult Szegeden

A klinikai igényekre reflektáló projekt négy egymásra épülő tématerületen hangolja össze az intézményben jelenleg is folyó kutatási tevékenységet.

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) eddig elért eredményekre alapozó, négyéves komplex gyógyszerkutatási és -fejlesztési program indult a felsőoktatási intézményben az Innovációs és Technológiai Minisztérium 1,6 milliárd forintos támogatásával – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a klinikai igényekre reflektáló projekt négy egymásra épülő tématerületen hangolja össze az intézményben jelenleg is folyó kutatási tevékenységet.

 

A gyógyszerfejlesztés folyamata a megfelelő beavatkozási és támadáspontok kijelölésével, valamint az ahhoz kapcsolódó kémiai-biológiai alapkutatási ismeretek összekapcsolásával kezdődik, amelyet a gyógyszerjelölt, illetve célmolekulák kiválasztása és optimalizálása követ. Ezen a területen az utóbbi időben komoly eredményeket értek el a szegedi egyetemen: a gyógyszerkutatás területén született a legtöbb szabadalom, és jelentős kutatási infrastruktúrafejlesztés történt az elmúlt időszakban pályázati támogatással.

 

Erre a fázisra épülnek a preklinikai állatkísérletes gyógyszerhatástani, toxikológiai, illetve a hatóanyagok biztonságos alkalmazhatóságát ellenőrző nemklinikai egészségügyi és környezetbiztonsági vizsgálatok. Ebben a szakaszban az SZTE-n az élő természettudományokat művelő kutatócsoportok szinte teljes palettája együttműködik a biológustól a gyógyszerészig és orvosig; míg az eredmények értékelésében a vegyészek is részt vesznek.

 

Ha a preklinikai vizsgálatok sikeresen igazolták a hatékonyságot és a biztonságosságot, akkor kezdődhet meg a gyógyszerészeti fejlesztés, ez magában foglalja a gyógyszerforma és beviteli mód kiválasztását, a gyártástechnológiai fejlesztést, amelyek az ipari, hatósági és betegelvárásokra épülnek. A humán klinikai vizsgálatokat, majd a piaci bevezetést követően pedig kiemelkedő a jelentősége a forgalomba hozatal utáni felügyeletnek.

 

A projekt célja horizontálisan és vertikálisan összefogni az intézményben hasonló, illetve egymáshoz kapcsolódó területeken aktív szakembereket, ezzel kiaknázva a kutatási infrastruktúra közös használatából és az egymást kiegészítő kompetenciákból eredő szinergikus hatásokat.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában