Válaszlépés

2022.02.22. 14:22

Németország felfüggeszti az Északi Áramlat-2 üzembe helyezését

A német szövetségi kormány azonnali hatállyal felfüggeszti az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének folyamatát, válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi jog súlyos megsértésével elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét – jelentette be Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben.

A kancellár elmondta: utasította a gazdasági minisztert, hogy tegye meg a már elkészült vezetékrendszer üzembe helyezéséhez szükséges tanúsítványok kiadásának felfüggesztéséhez szükséges közigazgatási jogi lépéseket.

 

A minisztériumnak az utóbbi napok fejleményei miatt újra kell értékelnie az ellátásbiztonságot. Ez az elemzés az üzembe helyezéshez szükséges tanúsítványok kiadásának egyik előfeltétele. A tárca illetékesei most új értékelést készítenek. Ez a munka "biztosan elhúzódik"– fejtette ki Olaf Scholz.

 

Aláhúzta, hogy Oroszország a szakadár területek elismerésével nemcsak a nemzetközi jogot és a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló minszki megállapodást sértette meg, hanem az ENSZ Alapokmányát és az összes többi nemzetközi megállapodást is, amelyhez az utóbbi fél évszázadban csatlakozott.

 

Ez a magatartás nem talál támogatásra a nemzetközi közösségben, és szigorú büntetőintézkedéseket tesz szükségessé – mondta Olaf Scholz a Moszkva döntését ugyancsak elítélő ír kormányfővel, Micheál Martinnal a megbeszélésük előtt tartott tájékoztatóján.

 

Ukrajnát viszont elismerés illeti, amiért nem ül fel az orosz provokációknak – tette hozzá a német kancellár, kiemelve: a moszkvai vezetés csak ürügyre vár, hogy akár az egész országot elfoglalhassa.

 

Arra a kérdésre, hogy az Európai Unió tagországai képesek-e egységesen fellépni Oroszországgal szemben, azt mondta, biztos benne, hogy sikerül egy "robusztus és masszív" – erős és súlyos – szankciós csomagot összeállítani.

 

Ugyancsak kérdésre válaszolva kifejtette: a kelet-ukrajnai válság elmélyülése nem változtat azon, hogy a szövetségi kormány nem ad ki exportengedélyt válságövezetbe irányuló fegyverszállításra, vagyis Ukrajna továbbra sem kaphat német fegyvereket. Ugyanakkor Németország Ukrajna első számú pénzügyi támogatója, és az is marad– húzta alá Olaf Scholz.

 

Hozzátette, hogy a Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország alkotta normandiai országcsoport – amely kidolgozta a 2015-ös minszki megállapodást – változatlanul fontos "platform", és francia és ukrán partnerével együtt úgy véli, hogy továbbra is használni kell.

 

A Balti-tenger alatt lefektetett Északi Áramlat-2 közvetlenül - Ukrajna és Lengyelország megkerülésével – köti össze Oroszországot Németországgal, 2021 végén készült el, és évi 55 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas.

 

A Der Spiegel című hírmagazin hétfői értesülése szerint a szövetségi kormány szakértői azzal számolnak, hogy az ország akkor is gond nélkül átvészelné a fűtési szezont, ha teljes egészében leállna az orosz földgáz behozatala.

 

A kormány legutóbbi adatai szerint a földgáz részaránya 21,6 százalékos a németországi energiafelhasználásban. Mivel az ország kevés saját gázlelőhellyel rendelkezik, fogyasztásának csak tizedét fedezi a hazai termelés, ezért elsősorban importból kell biztosítania gázellátását.

 

A 90 százalékos importszükséglet meghatározó részét, 38,2 százalékát fedezik orosz forrásból. A második helyen Norvégia áll 34,8 százalékkal, a harmadik Hollandia 22,4 százalékkal, további 4,6 százalék egyéb forrásból származik.

 

Az orosz földgáz két úton jut el Németországba, a Lengyelország felől érkező, évi 33 milliárd köbméter kapacitású Jamal vezetéken, és az Északi Áramlat első, 2011 óta működő és ugyancsak 55 milliárd köbméter kapacitású vezetékpárján.

Borítókép: Olaf Scholz (MTI/EPA/ddp pool/Andreas Gora)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában