Ukrán válság

2022.03.25. 12:00

Gyurcsány szerint meg kell halnunk Ukrajnáért, mert különben pocsék emberek vagyunk

Folyamatosan háborúpárti nyilatkozatokat tesznek a magyar ellenzék politikusai a nemzetközi baloldal követeléseinek engedve. Most Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője jelentette ki, hogy aki nem küld fegyvereket és katonákat Ukrajnába, és nem hal meg egy háborúban, az pocsék ember.

Gyurcsány Ferenc a hazai baloldal vezetője szerint pocsék ember az, aki nem hajlandó meghalni Ukrajnáért. Ezt írja a Facebook-oldalán:

Pocsék ember leszel, vagy meghalsz. Melyiket választanátok?

Ez a kijelentés szorosan kapcsolódik a hazai baloldal eddigi militáns és háborúpárti nyilatkozatainak a sorába. Mint látható, a baloldal már hamarabb is engedett volna a követeléseknek, és a háborúba katonát és fegyvereket szállítottak volna, kockáztatva országunk biztonságát.

Gyurcsány Ferenc mai nyilatkozata szerint gyáva, erkölcstelen és pocsék ember az, aki nem szeretne más háborújában meghalni.

Gyurcsány posztjára reagálva Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt írta: 

Nem, nem és nem! Nem keveredhetünk bele a háborúba! Gyurcsány úr! Ne kérje, ne tegyen ilyen nyomást a magyarokra! Nem, nem válunk »szar alakká« - ahogy mondja -, és nem leszünk gyávák, erkölcstelenek, ha ki akarunk maradni két másik ország konfliktusából.

A kormánypárti politikus szerint annak, amit a bukott miniszterelnök mond, nagy tétje van, sokkal nagyobb, mint a hétköznapi politikai vitáknak. 

Életveszélyes, amiért maga biztosan nem fogja vállalni a felelősséget. Sosem tette. Tudja, mivel járna a részvétel, mégis belehajszolná az országot

mutat rá Kocsis Máté a közösségi oldalán közzétett posztjában, majd hangsúlyozza, hogy a baloldali politikus vádjával szemben "nem fordítjuk el a fejünket ezrek, milliók halálától", hanem "mi állunk helyt az ukrán határon, mi gondoskodunk a háború elől menekülők tízezreiről, és nem látjuk keleti végeinken a segítő brüsszeli kezeket". 

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője arra kéri Gyurcsány Ferencet, hogy "ne hadováljon" más útról, hiszen "maga is pontosan tudja, vagy kimaradunk, vagy belekeveredünk" a konfliktusba.

Tudja mit? Álljon le a háborús hergeléssel! Most hétvége jön. Mélyen gondolkodjon el, és szálljon magába: tényleg ér annyit a politikai verseny, hogy kockára tegye a magyarok békéjét és biztonságát? Tényleg?

- teszi fel a kérdést Kocsis Máté, aki szerint Gyurcsány Ferenc mai posztja világossá teszi mindenki számára, mi a tét április 3-án. Úgy véli, már nem kérdéses, hogy mit akar Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett baloldal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában