Bajban a barát

2022.03.17. 06:37

Szijjártó: újabb vakcinaadomány indul Délkelet-Ázsiába

Kevesebb mint három hét alatt a harmadik vakcinaadomány-szállítmányt indítjuk útnak Délkelet-Ázsia irányába. Thaiföld és Kambodzsa után most Vietnámba indul magyar segítség, ezúttal 156 ezer adag AstraZeneca oltóanyag formájában – tette közzé csütörtökön reggel közösségi oldalán Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter megfogalmazása szerint: barátok a bajban sem felejtik egymást, ezért hálával gondolunk a vietnámiak segítségére, amikor a világjárvány első hulláma során maszkokkal, arcvédő pajzsokkal és gyorstesztekkel segítették a magyar védekezést.

A partnerség jegyében mi előbb felszabadítottunk és értékesítettünk 400 ezer AstraZeneca vakcinát a vietnámi kormánynak, majd további 100 ezer adag oltóanyagot adományoztunk az országnak – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a mostani szállítmánnyal együtt Vietnámban már 656 ezer ember vehet fel Magyarországról szerzett oltást.

Összességében 18 országban már közel 5 millió adag oltóanyaggal segítettük a védekezést, 

mindezt azért, hogy globálisan is csökkenjen az újabb variánsok kialakulásának veszélye – húzta alá.

Borítókép: Szijjártó Péter / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában