Lejtmenet

2022.05.31. 17:20

Gyurcsány milliószámra vonja ki a pénzt a cégéből

Cégeik sorvadoznak, de nem kell félteni a politikus házaspárt.

Mintha egy lapra, a választási győzelemre tett volna fel mindent Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, durván elhanyagolták az érdekeltségükbe tartozó, 2019 óta közös gyermekük, Gyurcsány Tamás vezetése alatt álló cégeiket. Külföldi érdekeltségük jövedelmezőségét ugyanakkor „jótékony homály” fedi – írja az Adatradar cikke nyomán a Magyar Nemzet.

Az Altus Portfólió Kft. és az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. beszámolói szerint tavaly mindkét társaság folytatta a lejtmenetet, amihez az is hozzájárult, hogy vagyonnyilatkozata szerint a bukott miniszterelnök több mint hatmillió forintot vett ki a vállalkozásából. A Portfólió 18,135 millió forintos veszteséggel zárta az évet (ez több mint harmincmillió forinttal kevesebb a 2020-as eredményénél), és tovább ront a helyzetén, hogy a 2020-ban 35 millió forinttal tartozott a DK elnökének, és most is adósa 14 millióval.

Gyurcsány Ferenc tehát fokozatosan pénzt vont ki a cégéből, miközben az képtelen a saját lábán megállni. Saját tőkéje egy év alatt 73-ról 55 millióra, forrásai 109-ről hetvenmillió forintra csökkentek, ami azt jelenti, hogy ha nem történik jelentős változás, bő három éven belül, vagyis nagyjából a következő országgyűlési választásokra fizetésképtelenné válhat.

A Dobrev Klárához kötődő, de szintén Gyurcsány Tamás vezetése alatt álló Befektetési Zrt. ugyanakkor –4,7 millió forintos adózott eredménnyel zárta az üzleti évet. A kft. mellett 2021-ben már Dobrev cégének sem volt árbevétele. A társaság esetében az is problémát jelenthet, hogy a saját tőke szintje a jegyzett tőke fele alá csökkent. Amennyiben a következő üzleti év is hasonló eredménnyel zárul, akkor azt követően három hónapja marad a cégnek a helyzet rendezésére, különben fel kell számolni vagy át kell alakítani – írja az Adatradar.

Érdemes megemlíteni ugyanakkor, hogy a Gyurcsány családnak egy bolgár cégben is van érdekeltsége. Az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. 12 százalékos tulajdonosa a Cellum Bulgaria AD-nek. A Dobrev család „őshazájában” működő társaság azonban meglehetősen rejtélyes, a Google az elmúlt évből mindössze két találatot dobott fel a nevére, és egyik sem a mérlege vagy a beszámolója, így nem tudhatjuk egyértelműen, milyen pénzek vándoroltak esetleg a Szemlőhegyi villából külföldre.

Attól persze nem kell tartani, hogy Gyurcsány Ferencnek vagy a nejének felkopik az álla. Dobrevnek az előválasztási vagyonnyilatkozata szerint 199,882 millió forintja van az értékpapírszámláján, EP-képviselőként pedig (költségtérítéssel együtt) közel ötmillió forint illeti meg havonta. Férje eközben az országgyűlési képviselői fizetésén felül 929 millió forint megtakarítással rendelkezik.

Borítókép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője és Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök nyilatkozik a sajtónak, miután leadták szavazataikat a budapesti Áldás utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában