Visszásságok

2022.06.16. 07:17

Feljelentették a pártalapítványokat

A számviteli törvény rendjének megsértésére hivatkozva ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Tényi István a Fővárosi Főügyészségen, miután az Állami Számvevőszék legfrissebb, a Jobbik, a Párbeszéd és a DK pártalapítványait vizsgáló jelentésben törvénysértések sorát állapította meg. Mint ismert, az ÁSZ a három baloldali párt alapítványának 2019–20-as gazdasági beszámolóját ellenőrizve lényeges törvénysértéseket állapított meg.

A Jobbik Magyarországért Alapítvány, a Megújuló Magyarországért Alapítvány, valamint az Új Köztársaságért Alapítvány jelentéseiből kiderült, hogy a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára nem biztosították – számol be róla a Magyar Nemzet.

A Jobbik esetében a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál is feljelentést tett, mivel Jakab Péter volt pártelnök május végén azt állította: helyettese, Potocskáné Kőrösi Anita jogtalanul járt el a Jobbik pártalapítványának pénzügyeiben. Jakab azt mondta, hogy ezért feljelentést tesz hűtlen és hanyag kezelés miatt, ez azonban eddig nem történt meg.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján az a párt, amely a törvény rendelkezéseit megsértve, nem jogszerű módon vagyoni hozzájárulást fogad el, az általános rendelkezések szerint köteles annak értékét – az ÁSZ felhívására – tizenöt napon belül a központi költségvetésnek befizetni. Késedelem esetén a tartozást adók módjára kell behajtani

– mondta ifj. Lomnici Zoltán. A Századvég jogi elemzője úgy nyilatkozott: ha a párt tiltott, nem pénzbeli hozzájárulást fogadott el, annak értékét az Állami Számvevőszék állapítja meg.

Mindemellett az elkészített éves beszámolók, sajtóhírek szerint nem igazolhatók, hiszen azok nem az eljárásrendnek megfelelő bizonylatokkal alátámasztottak

– tette hozzá az alkotmányjogász. Hangsúlyozta: a gazdálkodó köteles magyar nyelven az üzleti év könyveinek zárását követően e törvényben meghatározott könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót készíteni. – Az említett beszámolónak valós összképet kell adnia a gazdálkodó vagyonáról, annak összetételéről, pénzügyi helyzetéről és tevékenységének eredményéről – emelte ki ifj. Lomnici Zoltán.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)

Címkék#dk#Jobbik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában