Tragédia Iránban

2022.06.08. 11:06

Vonatbaleset: „Az utasok úgy pattogtak a kocsiban, mint a labdák a levegőben” (fotók)

Kisiklott egy vonat Iránban, a balesetben legkevesebb tizenhét ember meghalt és ötvenen megsérültek, több sérült állapota válságos – jelentette szerdán az iráni állami televízió.

A baleset az ország keleti felében, Tabasztól 50 kilométerre, a várost az ország középső részén fekvő Jazddal összekötő vasútvonalon történt éjszaka. A mintegy 350 utast szállító vonat hét kocsija közül négy ugrott le a sínekről. Egyelőre vizsgálják, hogy mi okozta a balesetet; az első beszámolók szerint a vonat munkagéppel ütközött.

Az iráni média idézte Ali Akbar Rahimit, Tabasz kormányzóját, aki elmondta, hogy a mentők kutatnak az esetleges további túlélők után a roncsok között. A korábbi jelentések tíz halottról számoltak be.

A mentők helikoptereket is bevetettek a mentéshez, mert közúton nehezen megközelíthető a helyszín és fejletlen a távközlés a térségben.

A baleset az ország keleti felében, Tabasztól 50 kilométerre, a várost az ország középső részén fekvő Jazddal összekötő vasútvonalon történt.
Forrás: MTI/EPA/IRCS

Több mint egy tucat ember szenvedett súlyos sérüléseket, néhányukat különböző kórházakba szállították – közölték a tisztviselők.

Az állami televízió később felvételeket sugárzott egy kórházból, ahol a sérülteket ápolják. Az egyikük elmondta a tévének: a vonat hirtelen fékezett, majd teljesen lelassult a kisiklás előtt.

Az utasok úgy pattogtak a kocsiban, mint a labdák a levegőben

– mondta a sérült utas, akit a tévé nem nevezett meg.

A balesetben legkevesebb 17 ember életét vesztette és ötvenen megsérültek.
Forrás: MTI/EPA/IRCS

Az ország legsúlyosabb vasúti balesete 2004-ben történt, amikor egy gázolajjal, műtrágyával, kénnel és gyapottal megrakott tehervonat elszabadult Nejsápur közelében, Irán északkeleti részén. Akkor 320 ember halt meg, 430-an megsérültek és öt településen is keletkeztek károk.

Az 1,6 millió négyzetkilométernyi Iránnak mintegy 14 000 kilométernyi vasútvonala van.

Borítókép: Az iráni Vörös Félhold segélyszervezet (IRCS) által közreadott kép mentőkről az ország keleti felében, Tabasztól 50 kilométerre történt vonatbaleset helyszínén 2022. június 8-án. Fotó: MTI/EPA/IRCS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában