Kimagasló sikerek

2022.07.22. 15:50

Rekordok dőltek a modellváltó Állatorvostudományi Egyetemen

Az európai állatorvosképzés élvonalába tartozó intézmény felvételijén a ponthatár idén 441 pont volt, ami minden eddigit meghalad. Ráadásul rekordlétszámú az újonnan felvettek száma is, a magyar és az idegen nyelvű képzéseken minden eddiginél többen kezdik meg tanulmányaikat ősszel.

Soha nem volt ilyen magas az állatorvosképzésre felvettek száma, mint idén. A magyar nyelvű állatorvosképzésre, hatszoros túljelentkezés mellett, 160 hallgató jutott be és 260 újonnan felvett diák kezdi meg tanulmányait ősszel az angol, illetve német nyelvű képzéseken. A kimagasló létszámú első évfolyamok hallgatói ráadásul rekordpontszámmal kerültek be az egyetemre, hiszen az állami ösztöndíjas állatorvosképzés ponthatára idén minden eddigit meghaladva, 441 pont volt, az új hallgatók azonban felkészülten vették az akadályt, amit az is mutat, hogy a felvettek átlagpontszáma 458 pont volt.

Az egyik legnehezebb egyetemről van szó. Intézményünk mindig is elkötelezett volt a minőség iránt, itt keményen meg kell dolgozni a diplomáért. Míg az orvos az embert, az állatorvos az emberiséget gyógyítja, hiszen az állatorvosok munkája valójában az állattartástól az élelmiszer asztalra kerüléséig tart. – hangsúlyozta Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

A több mint 200 éves Állatorvostudományi Egyetem 2020. augusztus 1-től a Marek József Alapítvány fenntartásában működik. A modellváltás nemcsak az intézmény versenyképességét erősítette hazai, és nemzetközi szinten, de az Alapítvány a Marek József ösztöndíj révén idén már 45 önköltséges hallgató tandíját vállalja át teljes egészében. Az ösztöndíjprogram a hazai haszonállatgyógyászat és élelmiszerlánc-biztonság terület szakemberpótlását hivatott biztosítani.

Borítókép: A magyar oktatás és köznevelés kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Sótonyi Péter Tamás rektor, állatorvos-anatómus, egyetemi tanár a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen 2017. november 21-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában