Beruházás

2022.07.14. 17:42

Varga Mihály: a magyar egészségipar képes az ország biztonságos ellátására

Nyolcmilliárd forint értékű egészségipari fejlesztést adtak át Mátészalkán.

A magyar ipar, ezen belül az egészségipar képes az ország teljes és biztonságos ellátására – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön Mátészalkán, az EU-FIRE Kft. nyolcmilliárd forint értékű egészségipari fejlesztésének átadásán.

Varga Mihály elmondta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros új üzemében nagy mennyiségben tudnak előállítani műtéti segédeszközöket, fecskendőket és védőeszközöket, a termelés pedig teljesen automatizált és részben robotizált gyárakban zajlik.

Az Egészségipari Támogatási Program (ETP) hozzájárulásával megvalósult beruházáshoz jelentős állami támogatás is társult, ilyen, a mátészalkai fejlesztéshez hasonló projektekre több helyen és területen is szüksége van Magyarországnak – hangsúlyozta a tárcavezető.

Arról is beszélt: az „én házam, az én váram” elvet túllépve „szabályosan be kell törni” ezekkel a termékekkel a kórházakba, és lehetőség szerint minél több és világszínvonalú, hazai gyártású eszközt kell eljuttatni a magyar egészségügyi ellátórendszerbe – mondta.

A magyar egészségipar mára erősíti a gazdaság növekedési képességét, hozzájárul Magyarország európai szintű versenyképességének emeléséhez, illetve képes exportálni is – hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Leszögezte, itt olyan termékek készülnek, amelyek a világ bármelyik pontján képesek biztosítani az egészségügyi ellátást.

KOVÁCS Péter; VARGA Mihály
Varga Mihály pénzügyminiszter (k) és Kovács Péter stratégiai igazgató (j) gyárlátogatáson az EU-FIRE Kft. orvosi segédeszközöket gyártó üzemében Mátészalkán 2022. július 14-én.
Fotó: MTI/Vajda János

Varga Mihály rámutatott, az ETP több mint 66 milliárd forint értékű fejlesztései 5700 munkahely létrejöttéhez és megőrzéséhez járultak hozzá.

Azon vagyunk, hogy ez legyen igaz az élelmiszeriparra, az autógyártásra és a gépiparra, és minél több olyan terület legyen, ahol Magyarország képes elsőszámú előállítóként vagy közvetlen beszállítóként termékeket gyártani, ezzel erősítve a teljes hazai gazdaságot

– fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető kitért arra, az ukrajnai háború válságot, gazdasági lassulást idéz elő nem csak Európában, de a teljes világgazdaságban. A magyar gazdaság ugyan az ipari, termelési mutatók, a reálgazdaság tekintetében jól áll, de már látni lehet, hogy a pénzügyi folyamatokon keresztül hamarosan recessziós környezetbe fog kerülni. Ha erre nem készül fel a kormány, az a legsúlyosabb hiba – mondta Varga Mihály, hozzátéve, a magas infláció és az európai energiaválság hátráltatni fogja az európai gazdaságok működését, ezért az energiaellátás kérdése, illetve a tározók feltöltése kulcskérdés lesz a következő hónapokban.

A magyar energiatározók feltöltöttsége jelenleg 44 százalékos, a kormány mindent megtesz azért, hogy az éves szükséglet nagy részét biztosítsa – hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve, ennek pénzügyi-költségvetési akadálya nincs, a forrásokat biztosítja a kabinet.

A mátészalkai beruházásról Kovács Péter, az EU-FIRE Kft. stratégiai igazgatója elmondta, a társaság közeli kocsordi üzeme már 2021-ben elkezdte a precíziós orvosi fém- és műanyag eszközgyártást a hazai egészségipar számára. A két ütemben megépült mátészalkai üzem emellett képes évente 300 millió darab fecskendőt, 350 millió darab injekciós tűt és csaknem 200 millió darab nitril anyagú vizsgálókesztyűt készíteni.

A kocsordi és mátészalkai egység körülbelül száz munkavállalónak ad munkát.

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a gyár Mátészalkára telepítésével csökkent a külföldi egészségipari gyártóktól való függőség.

A beruházáshoz a helyi ipari park fejlesztése is hozzájárult, ennek folytatásaként folyamatban van egy hatvan hektáros parkfejlesztés, amivel megduplázza ipari parki területét a település – mondta az eseményen Hanusi Péter(Fidesz-KDNP) polgármester.

Az EU-FIRE Kft. magyar tulajdonú családi vállalkozás, 2007-ig tervezőként, illetve fővállalkozóként több jelentős ingatlanfejlesztési projektben vett részt. Az elmúlt csaknem másfél évtizedben a geotermi­kus energiaforrások fejlesztési projektjeiben beruházóként és mérnök szakértőként jelent meg, főtevékenysége mellett az agrárgazdaság, a gyártás és high-tech és a fémmegmunkálás irányába is bővítette a működését.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az EU-FIRE Kft. orvosi segédeszközöket gyártó üzem átadásán Mátészalkán 2022. július 14-én. Fotó: MTI/Vajda János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában