Az ország jövője

2022.09.01. 12:31

A kormány idén a GDP két százalékát fordítja a felsőoktatásra

Nemcsak Európában kiemelkedő, hanem a magyar történelemben is egyedülálló lépés.

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter (b4), az országos szakképzési tanévnyitó ünnepségen

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Júliusban a kormány úgy döntött, hogy megújítja az egyetemi felvételi eljárást. A változtatások célja az egyetemi autonómia növelése, valamint a családok és a hallgatók felelősségvállalásának erősítése. 

A kormány nagyobb szabadságot biztosít az egyetemeknek a hallgatók kiválasztásában, a képzési és a nyelvi követelmények meghatározásában 

– közölte Csák János, az országos felsőoktatási tanévnyitón és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ünnepi szenátusülésén.

A kormány sokat tehet finanszírozással, ingatlanfejlesztéssel, de az eredmény az egyetemi oktatók, kutatók hozzáértésén, tudásán, odaadásán és a hallgatók tehetségén, szorgalmán múlik. 

Az egyetem oktatói és hallgatói jelentik az ország jövőjét, a magyar hagyományok és kultúra megőrzését. A kultúra, a tudás önérték, de valójában akkor van értéke, ha a közösséget szolgálja. 

– szögezte le a miniszter.

CSÁK János
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter 
Fotós: Vasvári Tamás / Forrás: MTI

A közösségnek individuumok halmazából identitással, önazonossággal rendelkező társulássá kell válnia. Önazonosság nélkül a közösség nem képes kézben tartani sorsát, megőrizni önrendelkezését, cselekvőképességét. 

Elődeink nem azt várják tőlünk, hogy a múltba feledkezzünk, hanem azt, hogy megőrizzük, fejlesszük kultúránkat, tudásunkat, hogy utódaink száz év múlva is magyarul élhessenek és alkothassanak

 – hangsúlyozta Csák János.

 Az SZTE-n az elmúlt években is igen sokat tettek - kormányzati és uniós forrásokból - az oktatási és kutatási lehetőségek javítása érdekében. Az egészségügyi beruházások mellett biobankot, molekuláris biológiai kiválósági központot alakítottak ki Szegeden. Hamarosan átadják a jogi kar felújított épületét, majd jövőre az egészségtudományi karok elméleti tömbjét, és nem sokára elindul a fogorvostudományi és a művészeti kar épületének rekonstrukciója – közölte Rovó László rektor.

Klebelsberg Kuno Könyvtárának Régi Könyvek Tára (SZTE) 
Fotós: Cseke Csilla / Forrás: MTI

Az SZTE belépett a modellváltó intézmények közé, amely jelentősen bővítette lehetőségeit. A professzor ezek között említette a minden munkavállalót érintő jelentős béremelést, a nemzetközi kapcsolatok bővítését, valamint azt, hogy az egyetem az oktatási lehetőségeket bővítő Coursera kelet-európai központja lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában