Elhagyott szövetségesek

2022.09.28. 11:57

Az árnyékkormány érdemi változást nem eredményez, csupán a körítés más

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője szerint a hazánkban eddig ismeretlen közjogi játszmának egyetlen oka a baloldal politikai közösségének mobilizálása, valamint a nyugati globalista politika megvalósítása, ennek fényében pedig aligha lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy Gyurcsány Ferencék árnyékkormányát külföldi pénzen népszerűsítik.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője, a párt árnyék-miniszterelnöke beszédet mond az árnyékkormánya tagjainak bemutatásán a budapesti Off Kultúrszövőgyár Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 19-én.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Anikó

Az a jelenség, hogy a Demokratikus Koalíció árnyékkormányüléseket és árnyékkormány-sajtótájékoztatókat tart, semmilyen érdemi változást nem eredményez, az egyetlen érzékelhető különbség a politikai üzeneteik tálalása és a körítés táján mutatkozik 

– fejtette ki a Magyar Nemzet megkeresésére ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője. Szerinte a térnyerés, valamint a baloldali pártok helyzetének kihasználása vezetett ahhoz, hogy a DK a pártszövetséget, azaz a többi ellenzéki pártot hátrahagyva, a saját útján indult el. A jogi szakértő hangsúlyozta: a hazánkban eddig ismeretlen közjogi játszmának egyetlenegy célja van, mégpedig a saját politikai közösség mobilizálása és a kormányzópártra helyezett folyamatos politikai nyomásgyakorlás.

Ifj. Lomnici Zoltán úgy véli, a baloldal elmúlt években tapasztalt ténykedése megmutatta, hogy kevés nagyobb szószólója és elszántabb érvényesítője van itthon a nyugati nagytőke érdekeinek. 

A kommunista családi múltat brüsszeli parlamenti székre cserélő Dobrev Klára az elmúlt években sorozatosan tett tanúbizonyságot arról, hogy mindenben hűen kiszolgálja a brüsszeli bürokraták érdekeit. Egyfajta helytartóságként tekint Magyarországra, aminek nincs fontosabb dolga és szentebb küldetése, mint hogy minél jobb megvalósítója legyen a globalista politikának 

– magyarázta a jogi szakértő. Mint mondta, ennek fényében aligha lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy Gyurcsány Ferencék árnyékkormányát és törekvéseiket külföldi elvtársaik is bőkezűen támogatnák, akár magyarországi hirdetések finanszírozásával.

Az utóbbi időben számos internetes platformon megjelentek a Dobrev-féle árnyékkormányt népszerűsítő hirdetések. Azzal kapcsolatban, hogy ez a kampányidőszakon kívül eső időszakban mennyire szabályos, ifj. Lomnici Zoltán úgy nyilatkozott: – Az internetes kampánytevékenység kapcsán kulcskérdés, hogy az adott tevékenység a törvény szerint minek minősül – politikai reklámnak vagy politikai hirdetésnek –, másrészt hogy az interneten közzétett politikai reklám a médiatörvény hatálya alá tartozik-e.

A jogi szakértő elmondta, a jogszabályok meghatározzák, hogy kampányidőszakban, illetve azon kívül milyen szabályok vonatkoznak a politikai hirdetésekre. A médiatörvény szerint kampányidőszakon kívül politikai reklám kizárólag már elrendelt népszavazással összefüggésben közölhető – tájékoztatott ifj. Lomnici Zoltán.

Amennyiben az interneten közzétett hirdetés politikai reklámnak minősül, úgy a jogszabályi keretek és rendelkezések alapján folyamatban lévő választási eljárás és elrendelt népszavazás hiányában a politikai reklámot jogellenesen tették közzé

 – szögezte le a jogi szakértő. Ifj. Lomnici Zoltán megjegyezte: ez hasonló esetkör Márki-Zay külföldi finanszírozásának kérdéséhez, mivel itt is a részletekben rejlik az ördög.

A teljes cikk itt érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában