Önlebuktatás

2022.09.01. 07:26

Elszámoltatnák Márki-Zay Pétert a külföldi kampánypénzekkel

Nem világos, honnan származtak a Márki-Zay Péterhez külföldről érkezett kampánypénzek, és az sem, hogy Gyurcsány Ferenc tudott-e ezekről – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője. Bár a baloldal korábbi, bukott miniszterelnök-jelölte szerint minden átlátható, az nem derült ki, hogy az Amerikából érkezett több száz millió forintnak megfelelő támogatást kik adták a Márki-Zayékat pénzelő amerikai szervezetnek. A háttérben felmerült Soros György neve, de Bajnai Gordon is segíthette a hódmezővásárhelyi polgármestert.

Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatót tart a tavaszi országgyűlési választás napján

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

– A baloldal továbbra is hallgat a külföldről kapott kampánypénzeikről – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerdán. Nacsa szerint sok kérdés felmerült ebben a súlyos ügyben – utalt Márki-Zay Péter titokzatos, több száz millió forintos amerikai kampánytámogatására. Hozzátette, közismert, hogy Gyurcsány a baloldal vezetője, amit a külföldi támogatók is biztosan tudtak. Ezért fontos, hogy 

tudott-e Gyurcsány Ferenc ezekről a kampánypénzekről és arról, azokat mire kapják – tette hozzá. A KDNP-s politikus arra is kíváncsi, Márki-Zay beszélt-e Soros Györggyel vagy valamelyik Soros-szervezettel, majd kijelentette, továbbra is várja a baloldal válaszát.

Jelenleg az adatbekérési fázisban van az idei választásokra fordított pénzek felhasználásának ellenőrzése, amelyet a voksolást követő egy éven belül kell lefolytatni – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére az Állami Számvevőszék. Hozzátették, a törvényi előírások szerint párt külföldi szervezettől – jogi státusától függetlenül – és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el. Az ÁSZ vizsgálata ezen előírás betartására is minden esetben kiterjed.

Mint emlékezetes, a Márki-Zay Péter kampányfinanszírozásával kapcsolatos botrány néhány nappal ezelőtt robbant ki, amikor az idei választásokon vesztes kormányfőjelölt maga árulta el, hogy több száz millió forinttal segítették Amerikából.

 Felmerült az is, hogy Soros György magyar származású amerikai milliárdos áll az Action for Democracy mögött. Ezt Márki-Zay nem tagadta egyértelműen, csupán annyit mondott, hogy nem hiszi.

Az biztos, hogy a szervezet a baloldalhoz köthető, mert ügyvezető igazgatója, Korányi Dávid most Karácsony Gergely főtanácsadója, de korábban Bajnai Gordon közeli munkatársa, külpolitikai főtanácsadója volt. Együtt mentek egy New York-i ENSZ-közgyűlésre, ahol Bajnai olyan kiemelt partnerekkel találkozott, mint a JP Morgan és a Rockefeller elnök-vezérigazgatója, valamint a Citigroup elnöke, Soros György vagy Nancy Brinker volt budapesti amerikai nagykövet. Még a The Wall Street Journal szerkesztőségébe is eljutottak, majd a beszámolók szerint Bajnai kitüntette azt a Charles Gati politológust, aki most szintén feltűnt az Action for Democracy vezetőségében.

A Magyar Nemzet teljes cikkét ide kattintva tudja elolvasni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában