Olasz választás

2022.09.21. 12:47

Giorgia Meloni összeállította kormánya névsorát

A jobboldali politikus hangsúlyozta, hogy esetleges kormánya első lépései között a gázárak rendezése lesz.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek vezetője beszél támogatóihoz az Anconában rendezett hivatalos kampánynyitón 2022. augusztus 23-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Domenico Stinellis

Elkészült a választási győzelemre készülő jobboldali kormány névsora – jelentette be Giorgia Meloni miniszterelnök-jelölt, az Olasz Testvérek párt (FdI) elnöke szerdán, miközben a többi párt is maximális sebességre kapcsolt a választási kampány utolsó három napjára.

Giorgia Meloni közölte, hogy a kormánycsapat megvan, de a neveket csak a győzelem után sorolja fel. Nem akarok előre inni a medve bőrére – hangoztatta az FdI elnöke az RTL 102.5 kereskedelmi rádió szerda reggeli interjújában.

Korábban Meloni már bejelentette, hogy a jobbközép szövetség választási győzelme esetén az Olasz Testvérek magának kéri a gazdasági, külügyi, belügyi és védelmi tárcát.

Giorgia Meloni hangoztatta, hogy a koalíciót alkotó másik két párttal, vagyis a Matteo Salvini vezette Ligával és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországgal (FI) nincsenek olyan problémás kérdések, melyek miatt ne tudnának közös kormányt alkotni. Kizárta, hogy szükség esetén más erővel, például a baloldali Demokrata Párttal (PD) koalíciót köthetne.

A jobboldali politikus hangsúlyozta, hogy esetleges kormánya első lépései között a gázárak rendezése lesz, valamint a pandémia utáni európai gazdasági helyreállítási csomag Olaszországnak szánt forrásai újratárgyalása Brüsszellel.

Giorgia Meloni szolidaritását fejezte ki a La Repubblica baloldali napilap újságírójának, aki sérülést szenvedett a Meloni ellen tüntető szélsőbaloldali csoportok és a rendőrség összecsapásaiban az FdI-nek a szicíliai Palermóban kedden tartott utcai gyűlésén. Az FdI elnöke szerint Luciana Lamorgese belügyminiszter nem végzi jól dolgát, ha hagyja, hogy a választási kampány utolsó napjaiban elszabaduljanak az indulatok.

A saját televíziócsatornája reggeli műsorában nyilatkozó Silvio Berlusconi kijelentette, hogy adataik szerint a jobbközép szövetség „jelentős előnnyel” bír.

Az utoljára a választások előtt két héttel közölt felmérések az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország mintegy 46 százalékos támogatottságát mutatták, ami elegendő lenne a kétharmados parlamenti többséghez.

A játszma még nyitott Enrico Letta, a PD főtitkára szerint, aki úgy vélte, a választások küszöbén előtűnt Giorgia Meloni „igazi arca”, miután az FdI elnöke saját esetleges győzelmét a spanyolországi jobboldali Vox párt kormányra kerülése „előszobájának” nevezte.

Enrico Letta kifejtette, a mostani választás Olaszországban a jobboldal és a baloldal, a konzervatívok és a progresszívok küzdelméről szól. Megjegyezte, hogy a számok szerint jelenleg a legnagyobb szavazói tábort, majdnem negyven százalékot azok alkotják, akik még mindig bizonytalannak érzik magukat.

A felmérések a 2018 és 2022 között kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) erősödését mutatják, elsősorban az ország déli részén, mely az M5S-től biztosított alapjövedelem hetven százalékát kapja meg. Nem véletlen, hogy a pártok vezetői kivétel nélkül déli városban zárják kampánykörútjaikat.

A Sky Tg24 hírtelevízió kommentárja szerint a legnagyobb kihívást az új kormány minél előbbi felállítása jelenti. A csatorna nem zárta ki, hogy a kormányalakítás elhúzódása késést okozhat a jövő évi költségvetési csomag parlamenti elfogadásában is.

A választási verseny utolsó három napjában, a szombati kampánycsend előtt a koalíciók záróeseményei követik egymást: a jobbközép csütörtökön, a balközép pénteken igyekszik megtölteni Róma egyik legnagyobb terét.

A vasárnap reggel 7-kor nyíló urnákat este 11 órakor zárják le. Az új parlament első ülését október 13-án tartják, és nem biztos, hogy addigra feláll az új kormány is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában