Növekvő állami ellátás

2022.10.06. 07:54

Kiterjesztené a kormány a fiatalok adómentességét

Orbán Viktor egy parlamenti azonnali kérdésre válaszolva ejtett szót a kormány újabb családpolitikai lépéséről, amely szerint azok az édesanyák, akik harmincéves kor előtt gyermeket vállalnak, további öt évig részesülhetnének a fiatalok adómentességében.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Yuganov Konstantin

A gyermekek után járó állami támogatásokat is növelné, ha a kormány kiterjesztené a fiatalok adómentességét. A 2022 januárjától elérhető, 25 év alatti fia­talokat érintő személyijövedelemadó-mentesség most is hatással van a csecsemőgondozási díjra (csed) és a gyermekgondozási díjra (gyed) is. A fiatal (25 év alatti) kismamák most is adómentesen jutnak hozzá ezekhez a transzferekhez. 

A csed a korábbi bruttó fizetésük száz százaléka is lehet, az adómentességet az adott évben érvényes átlagbérig lehet igénybe venni, havi hetvenezer forint pluszpénzt jelenthet. A gyed maximum bruttó 280 ezer forint lehet, ez ugyanis az aktuális minimálbér kétszeresének maximum hetven százaléka. 

A maximális folyósított összeg esetén havi 42 ezer forint személyi jövedelemadót vonnak le ebből a támogatásból, ezzel növekszik a kézhez kapott pénz, ha a jogosult 25 év alatti.

Nem jellemző azonban, hogy a 25 éves koruk előtt gyermeket vállaló édesanyák fizetése lehetővé tenné a maximális összegre való jogosultságot, hiszen nem gyakori, hogy valaki a munkába állás után rövid idővel átlagbért fog keresni.
Éppen emiatt lehetne nagy segítség, ha a kismamák számára kitolnák az adómentesség felső korhatárát. Ahogy arról a parlamentben egy azonnali kérdésre válaszolva 

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, a kormány azt tervezi, hogy a fiatalon gyermeket vállaló kismamák számára harmincéves korig elérhetővé tennék az adómentességet. 

Ezzel arra ösztönöznék a fiatal lányokat, asszonyokat, hogy még harmincéves koruk előtt vállaljanak gyermeket, aminek köszönhetően nagyobb jövedelemre tehetnek szert. A kormányfő egyébként többször hangsúlyozta: a magyar családpolitika célja az, hogy anyagilag is jobban járjon a szülő, ha gyermeket vállal, mint ha ezt nem teszi meg. A cseden ennek megfelelően 2021-ben is nagyot emelt a kormány, július 1-jétől lett a korábbi fizetés hetven százaléka helyett száz százalék. A minimálbér folyamatos emelésének köszönhetően pedig a gyed maximális összege is évről évre növekszik.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában