Baloldali-liberális hálózat

2022.12.10. 07:53

Több százmillió forinttal támogatja a Telex oktatóközpontját a Biden-adminisztrációhoz köthető DRL

Így próbál a tengerentúlról beavatkozni a magyar médiaegyensúlyba a washingtoni székhelyű Demokráciai, Emberi Jogi és Munkaügyi Hivatal.

Illusztráció/fiataloknak indítanak önálló képzést amerikai támogatással

Forrás: Shutterstock

Fotó: fizkes

A Biden-adminisztrációhoz ezer szállal kötődő Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor Affairs (DRL) (magyarul: Demokráciai, Emberi Jogi és Munkaügyi Hivatal) nevű szervezet két évre 740 ezer dollárral támogatja a balliberális Telex.hu oktatóközpontját 

- számol be róla a Magyar Nemzet.

Főszerkesztőjük, a Gyurcsány Ferenc feleségével rendszeresen telefonálgató Dull Szabolcs jelentette be, hogy ingyenes és fizetős képzéseket is indítanak. Az oktatást az Idea Alapítvánnyal együtt tanároknak fogják nyújtani, önálló képzésben pedig 15–25 év közötti diákok tanulhatnak. 

Állításuk szerint az elnyert összeget nem a portál működtetésére fordítják, hanem az utolsó fillérig a fia­taloknak szóló programra és az oktatóközpont beindítására.

Ismert tematika

A washingtoni székhelyű DRL feladata szembeszállni a demokrácia visszaszorításával, elősegíteni az ezért illetékesek felelősségre vonását, fenntartani a nemzetközileg elismert munkaügyi sztenderdeket, illetve előmozdítani a marginalizált faji, etnikai és vallási közösségek tagjainak, valamint az őslakosok, mozgássérültek és az LMBTQ-személyek jogait.

A DRL médiafelülete az Amerikai Egyesült Államok kormánya hivatalos honlapjának része, ahonnan néhány kattintással el lehet jutni az Európai Bizottság Magyarországról írt 2021-es országjelentéséhez, amely hemzseg a baloldali-liberális hálózatokhoz köthető elfogult megállapításoktól, így az Európai Bizottság és a Soros Györgyhöz közel álló „civil” szervezetek képviselte narratíváktól, legyen szó akár médiáról, bíróságokról vagy LMBTQ-jogokról.

A média területén kívül eső ügyekben sem tesz kísérletet a DRL apparátusa a kiegyensúlyozott vélemények megjelenítésére, a washingtoni szerv a Soros-univerzumba tartozó NGO-k – Amnesty International, Helsinki Bizottság – véleményét közli.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában